EU-prognózis: Magyarország gazdasági növekedése 2022-ben is erőteljes lesz

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 11. 12. 11:56

Magyarország gazdasági növekedése 2022-ben is erőteljes, 5,4 százalékos lesz a fiskális ösztönző intézkedéseknek köszönhetően, azonban 2023-ban már várhatóan 3,2 százalékra lassul, ahogy a szakpolitikai támogatás fokozatosan megszűnik – közölte az Európai Bizottság  őszi időközi gazdasági előrejelzésében.

 

Öt százalék fölötti növekedést vár Magyarországtól jövőre az Európai Bizottság

Az uniós szakértők szerint, az éves GDP az idén 7,4 százalékkal nő, míg testület által júliusban kiadott nyári prognózis csupán 6,3 százalékos növekedést jelzett.

A szakértők azt is megállapították, hogy emelkedő termelési költségek továbbra is magasan tartják majd az inflációt. A harmonizált fogyasztóiár-index 2021 negyedik negyedévében 6,7 százalékon tetőzik a gazdaság újbóli megnyitása utáni áremelkedések, az áru- és nyersanyagárak globális emelkedése, miatt. A lakossági energia árszabályozása részben megvédi a háztartásokat a nyersanyagárak emelkedésétől – tették hozzá. A 2021. évi, átlagos 5,1 százalékos infláció után 2022-ben 4,8 százalékos, 2023-ban pedig 3,4 százalékos inflációt prognosztizál az Európai Bizottság.

Az előrejelzés szerint a háztartások fogyasztása megélénkül a robusztus jövedelemnövekedés, a kormányzati támogatási intézkedéseknek köszönhetően. Ezekek az ösztönző intézkedések főként a családoknak nyújtott egyszeri jövedelemadó-visszatérítést, a 25 év alattiak szja-mentességét, a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetését, nyugdíj és béremeléseket foglalják magukba. A jelentés megjegyzi, hogy az ösztönző intézkedések a feltételezettnél is jobban fellendíthetik a fogyasztást, ugyanakkor a vártnál magasabb infláció ronthatja a háztartások vásárlóerejét.

A beruházások továbbra is élénkek maradnak, köszönhetően a javuló gazdasági kilátásoknak, és az állami beruházások is jelentősen növekedni fognak idén és jövőre is. A szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy magyar gazdaság erősen integrálódott a globális értékláncokba, így az ellátási zavarok sebezhetővé teszik az exportot. Mivel az alapanyaghiány 2022-től várhatóan enyhülni fog, az export az előrejelzések szerint a globális kereslet lassulása ellenére is dinamikus marad. Ugyanakkor – jegyzik meg – az erős belföldi kereslet az előrejelzések szerint az importot táplálja, miközben a magasabb globális energiaárak rontják Magyarország kereskedelmi feltételeit. A folyó fizetési mérleg romlik 2022-ben, majd 2023-ban ismét javulni fog.

Az államháztartási hiány 2021-ben a gazdasági növekedés erőteljes fellendülése ellenére magas marad, és eléri a GDP 7,5 százalékát – írták. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink