Étolaj-kereskedő bűnszervezetet számolt fel a NAV

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 27. 11:01

Több mint 300 millió forint kárt okozott a költségvetésnek az az étolaj-kereskedő bűnszervezet, amelynek tagjait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói fogták el.
etolaj

A NAV az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a gyanú szerint egy kecskeméti férfi Romániából vásárolt étolajat, amelyet főként magyar éttermeknek, sütödéknek értékesített. Az eladási árban szereplő áfát többféle módszer ötvözésével csalta el. Tettéhez nemcsak magyar, hanem cseh, szlovák, lengyel és román cégekből álló, fiktív számlákat kiállító hálózatot is felhasznált. A valótlan tartalmú számlákkal több mint háromszázmillió forint kárt okozott az állami költségvetésnek.
A NAV pénzügyi nyomozói és informatikai munkatársai egyszerre csaknem húsz helyszínen jelentek meg, és elfogták a bűnszervezet vezetőjét és tagjait. A kár megtérülésére járműveket, egy új építésű ingatlant és a gyanúsítottak lakásán talált több millió forint készpénzt is lefoglalták.
A bűnszervezet vezetőjét és négy tagját különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Ez a bűncselekmény akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethető.
A közleményben megjegyezték: egy éven belül ez a második eset, hogy az illegális étolaj-kereskedelmi piac jelentős szereplőjét leplezte le a NAV.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tavaly júniusban huszonhat ember ellen emelt vádat egy kiskunfélegyházi étolajgyártó cég működése ügyében. A cégláncolatot működtető étolajgyártó cég vezetője és társai csaknem három éven át több mint 4,1 milliárd forint áfát nem fizettek be a költségvetésbe. (MTI)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink