Eredményesen lezárult a Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program második üteme is
Az Agrárminisztérium által kidolgozott Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program (válságkezelő program) három üteme közül már kettő sikeresen lezárult.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a válságkezelő program első körében meghirdetett átmeneti támogatásokra – a baromfi-, és sertéstenyésztők, a halgazdálkodók, élelmiszer-feldolgozók és a dísznövény ágazat szereplői – összesen több mint 4000 kérelmet nyújtottak be a Magyar Államkincstárhoz, amelyekben foglalt támogatási igény a 14 milliárd forintot is meghaladta.
Az e hét elején lezárult második ütemre, amelyben a méhészek, az anyajuh-, anyatehén- illetve tejelő tehén tartásával foglalkozó állattartók, valamint a zöldségnövény termesztők igényelhettek átmeneti támogatást, mintegy 30 000 kérelem érkezett be a Kincstárhoz. Az ebben az ütemben igényelt támogatások együttes összege meghaladja az 5,3 milliárd forintot.
A válságkezelő program első illetve második ütemében benyújtott támogatási kérelmek kifizetése – a kérelmek elbírálását követően – várhatóan 2020. szeptemberében kezdődhet majd meg.
Mindeközben elindult a válságkezelő program harmadik üteme is, amelynek keretében a lótenyésztők 2020. július 28-a és augusztus 10-e között, míg a kis- és közepes méretű bortermelők 2020. augusztus 10-e és augusztus 24-e között tudják majd benyújtani átmeneti támogatás iránti kérelmeiket a Kincstárhoz, szintén az erre szolgáló – a vonatkozó kincstári közleményben részletezett – elektronikus úton.
Az élelmiszer-feldolgozói és a dísznövény ágazat számára fontos információ, hogy az agrártárca a részükre kidolgozott átmeneti támogatási programokat 2020 augusztusa folyamán ismételten megnyitja, így az első támogatási körről esetlegesen lemaradt ágazati szereplők is benyújthatják támogatási kérelmeiket. (AM sajtóiroda)
Kapcsolódó cikkeink
Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >