Érdekképviselet: ellehetetlenítik az az ital- és ételautomatákat üzemeltetőket
Több ezer ital- és ételautomata tűnhet el és üzemeltető cégek is megszűnhetnek, mivel az új jogszabály hátrányosan érinti a működtetőket, egyes előírásai pedig teljesíthetetlenek – közölte a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség csütörtökön az MTI-vel.
A szervezet szerint az ágazat működését szabályozó új jogszabály miatt drasztikusan emelkednek a működési költségek, ami az automaták számának csökkenését és a fogyasztói árak emelkedését okozhatja.
Ismertették, hogy a berendezéseket még az idén el kell látni automata felügyeleti egységgel, amely az értékesítési adatokat rögzíti és elküldi az adóhatóságnak, de a december 1-jei határidőre ezek legyártása és beüzemelése a szervezet szerint irreális. Hozzátették: az adatrögzítő egységeket és az adatszolgáltatást végző postai szolgáltatás részleteit még senki nem ismeri, ráadásul az adatszolgáltatás díja is az üzemeltetőket terheli.
A vállalkozók nincsenek tisztában az igénybe vehető állami támogatás feltételeivel sem, így nem tudnak felelős üzleti döntést hozni a készülékek üzemeltetéséről – hívták fel a figyelmet.
A szervezet szerint az automaták adattovábbítási költsége jóval magasabb lehet, mint amennyit a lényegesen nagyobb bevételt generáló online pénztárgépek üzemeltetői fizetnek.
Az érdekképviselet támogatja az ágazat kifehérítését, és a kormány segítségét kéri a mindenki számára elfogadható működési keretrendszer létrejöttéhez – hangsúlyozzák a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A kormány elítéli és ellenzi a helyi földadók bevezetésének minden formáját
Az Agrárminisztérium és a kormány a magyar gazdák mellett áll,…
Tovább olvasom >Tájékoztató az EK-MŰTRÁGYA forgalmazásáról és az igazolási kérelem benyújtásáról
Már 2022. július 16-a óta alkalmazandó az uniós termésnövelő anyagok…
Tovább olvasom >A nem állami laboratóriumok éves tevékenységének bevallási határidejéig már csak pár nap van hátra
Január 31-e a végső időpont a nem állami laboratóriumok számára,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Boróka, fűszerek és egyebek
Elmaradva ugyan Európa sok más piacától, de Magyarországon is kezd…
Tovább olvasom >KSH: áprilisban 12,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma
2023. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett…
Tovább olvasom >Romániában 3,4 százalékra lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése az első négy hónapban
Romániában a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >