Ellenőrzések és büntetések
A tapasztalatok szerint ismét gyakoriak a vendéglátóegységekben a NAV-ellenőrzések. Az ellenőrök kiemelt figyelmet fordítanak a nyugtaadásra, és az ellenőrzéskor a bejelentések miatt mindig elkérik az aznap bent lévő dolgozók adókártyáját, illetve adószámát.
A cikk a Trade magazin 2024/10. lapszámában olvasható.
2024. 08. 01. után nagyobb bírságok kerültek bevezetésre, ami előrevetítheti az ellenőrzések számának növekedését. A most életbe lépett büntetési tételek a következők.
– A sima mulasztási bírság maximuma természetes személyeknél az eddigi 200 ezer forintról 400 ezerre ugrik, míg
– A nem természetes személy adózóknál 500 ezer forint helyett akár egymillió forint is lehet a bírság.
– Ha valaki be nem jelentett munkaerőt foglalkoztat, azt az eddigi egymillió forint helyett maximum kétmillió forintra lehet büntetni,
– Ugyancsak egymillió forintról kétmillió forintra emelkedik a büntetés plafonja, ha valaki nem tesz eleget számlaadási vagy iratmegőrzési kötelezettségének.
Az új büntetési tételek augusztus 1-től – a veszélyhelyzet ideje alatt – érvényesek, azzal, hogy csak a rendelet hatályba lépése után esedékes kötelezettségek megszegésére lehet az emelt büntetési maximumokat alkalmazni.
//
Kapcsolódó cikkeink
Hospitality program indult a vendéglátásban dolgozók számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mit üzen a NAV új ellenőrzési terve a vállalatoknak? – EY elemzés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tudatos Vendéglátók Konferenciája 2026
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hospitality program indult a vendéglátásban dolgozók számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló és Eger a belföldi utazók kedvence
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


