Együttműködik a Debreceni Egyetem és a Hell Energy Magyarország
Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Hell Energy Magyarország Kft. szerdán a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusán szerdán.

A tervek között szerepel a duális képzés kialakítása, vagy a szakdolgozati témák biztosítása is
Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja az aláíráson elmondta, hogy kiemelten figyelnek a folyamatos kapcsolatra a munkaerőpiaci szereplőkkel, ezt fontosnak tartják a hallgatói-oktatói továbbképzés és a kutatások szempontjából is.
A kar eddig több mint hetven céggel kötött hasonló együttműködési megállapodást, 5500 hallgatójuk mintegy ezer vállalathoz mehet szakmai gyakorlatra – mondta.
Nagy Andrea, a Hell Energy Magyarország Kft. HR igazgatója kiemelte a keretmegállapodás célja, hogy a hallgatói karrierutakat és a kutató-szakmai munkát támogassák, az iparági ismereteket megosszák. A tervek között szerepel a duális képzés kialakítása, vagy a szakdolgozati témák biztosítása is.
A megállapodás részleteit augusztus végéig dolgozzák ki, ezt követően várják a hallgatókat a szikszói gyárukba gyárlátogatásokra, de a cég minden területén szakmai gyakorlatokra is. Öt felsőoktatási intézménnyel van hasonló együttműködésük – tette hozzá.
A Hell gyárkomplexuma 77,11 hektáros területen fekszik, így a hazai vállalatcsoport üzemelteti a világ legnagyobb alumínium italos dobozokat gyártó és töltő óriásgyárát – közölték.
A céget 2006-ban hozták létre. Ma már a nemzetközi energiaital-piac meghatározó szereplője, mintegy 50 országba exportál. Magyarországon kívül többek között Romániában, Görögországban, Szlovákiában, Horvátországban és Cipruson is piacvezető – olvasható a cég honlapján.
A nyilvános adatok szerint tavaly a cég csaknem 162 milliárd forint bevételt és 15,5 milliárd forint feletti adózás utáni nyereséget ért el, a megelőző évben 159 milliárd forint bevétel mellett 13 milliárd forint volt a profit.
Kapcsolódó cikkeink
Megbillent stabilitás: nehéz év vár a magyar dolgozókra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A munkatársak jó közérzete mára üzleti kérdéssé vált a nagyvállatoknál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Profession.hu: Még mindig sokan jelentkeznek állásokra, de már elkezdődött a mérséklődés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

