Egyre több kocsma zár be Nagy-Britanniában

Szerző: Trademagazin Dátum: 2018. 01. 30. 10:35

Az utóbbi bő harminc évben a negyedével esett a pubok száma Nagy-Britanniában, így már alig 50 ezer kocsma van a szigetországban – közli a Brit Sör és Pub Szövetség friss adatait az index. Mindez azért érdekes, mert ezzel párhuzamosan Nagy-Britannia népessége 17%-kal emelkedett.

Az Economist legfrissebb számában idézik a brit szövetség adatait, melyek szerint 2015-ben már csak 50 800 pub volt Nagy-Britanniában, miközben 1982-ben ez a szám még 67 800 volt. A lap összefoglalója szerint mindez a fogyasztói szokások megváltozásával magyarázható. A sörfogyasztás ugyanis 1979-ben érte el a csúcsot, utána sokáig stagnált, majd 2003 óta meredeken esik. Közben egyre több angol váltott borra a tradicionális sörről, mások pedig csak simán kevesebbet isznak, mint korábban. Utóbbiban szerepe lehetett a sör árának intenzív emelkedésének, ami részben az adóteher növekedésével magyarázható. A szakszövetség adatai szerint 2006-ról 2015-re 67 pennyről 102 pennyre nőtt egy korsó sör adója.

A legfeltűnőbb a tendencia Londonban, ahol tizenöt év alatt 2001 és 2016 között 4835-ről 3615-re esett a pubok száma. A város 32 kerületéből 31-ben kevesebb lett ez alatt a kocsma, az egyetlen kivétel Hackney volt.

Több oka lehet annak, miért zárt be egyes kerületekben több pub, mint máshol – mutatta ki tanulmányában Noah Carl, az Oxford Egyetem szakembere. Az egyik ilyen ok az ingatlanárak emelkedése, ami egyre több tulajdonost ösztönzött arra, hogy eladja a pubnak helyt adó épületet, és helyette lakásokat vegyenek a gyorsabb profit érdekében. A másik lehetséges ok a demográfia, Carl kutatása szerint azokban a körzetekben, ahol gyorsabban nőtt a muszlim népesség száma, nagyobb eséllyel zártak be a pubok, mivel a muszlimok vallási okból nem fogyasztanak alkoholt. Az Economist saját számításai szerint a muszlim lakosság egy százalékos emelkedése ugyanekkora csökkenést okoz a kocsmák számában, példaként hozzák fel Newham példáját, ahol az utóbbi 15 évben 35%-ra emelkedett a muszlimok aránya, amivel párhuzamosan a pubok fele bezárt.

Az Economist kiterjesztette a kutatást Nagy-Britannia többi részére, és arra a következtetésre jutottak, hogy a fenti okok közül az ingatlanárak változása egyáltalán nem volt hatással a pubok számára, a demográfiai változások pedig minimális korrelációt mutatnak.

A gazdasági lap azt állapította meg, hogy a városon belüli elhelyezkedés is jelentős szerepet játszik abban, ki tud talpon maradni a piacon. London központi részén például sokkal nagyobb az esély a túlélésre, mint a külvárosokban. Westminsterben például a turisták, a pénzügyi szektor dolgozói és a parlamenti dolgozók erős keresletet jelentenek, így ott 2001 és 2016 között mindössze 15%-kal esett a pubok száma. (index.hu)

 

Kapcsolódó cikkeink