Édes mesevilág a Duna mellett

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2024. 05. 08. 08:50

Harmadik cukrászdáját nyitotta meg Dobay BudaPart – Cukrászda és Pékség néven a XI. kerületi Garda utcában a VakVarjú Csoport.

A cukrászda csapata, középen Dobay Eszter névadó-társtulajdonos

Legnagyobb és legmodernebb cukrászdáját nyitotta meg Dobay BudaPart – Cukrászda és Pékség néven. május 7-én a VakVarjú Csoport. Az ünnepélyes megnyitón a társtulajdonosok köszöntötték a vendégeket: Semsei Rudolf, a VakVarjú Csoport ügyvezető igazgatója és felesége, Dobay Eszter, a cukrászda névadója.
Az első Dobay Cukrászda másfél évvel ezelőtt Halásztelken, a második tavaly decemberben az I. kerületi Horváth-kertben tárta ki kapuját, amivel egy húszéves álma valósult meg a tulajdonosoknak.
„Ezer szállal kapcsolódunk e szívünknek oly kedves környékhez, itt működik ÖbölHáz Rendezvényközpontunk és a jövőre 15. születésnapját ünneplő, szezonálisan nyitva tartó éttermünk, a VakVarjú Beach Bistro. Rengeteg személyes emlék is köt ide, Újbudán nőttem fel, gyerekként sokat úsztam ebben az öbölben, és a mai napig itt élek családommal. A városrész az utóbbi időben hihetetlen fejlődésen ment keresztül, úgy éreztük, hogy tradicionális francia eleganciát sugárzó, mégis modern cukrászdánkkal tovább tudjuk színesíteni a BudaPart izgalmas világát” – mondta a megnyitón Semsei Rudolf.
Mi köszönti a vendégeket a Dobay BudaPartban? Finom francia elegancia, puha kárpitos falak, játékos függőhinták, macaron formájú cuki székek, virágmintás tapéta, virágos lámpák és asztallapok. Ehhez jön egy nagy adag napfény, hiszen a cukrászda minden oldalát üveghomlokzat borítja, ahol minden szegletben zöldell valami. A vendégeknek nincs is más dolguk ebben az édes mesevilágban, mint választani az elérhető áron megvásárolható, szeretettel sütött cukrásztermékek és pékáruk, az első két Dobay Cukrászdában hihetetlenül népszerű meleg reggelik és az izgalmas ebédmenük közül. A tradicionális vagy éppen játékos csavarral megálmodott finomságokat a cukrászda napfényes, pazar kilátással rendelkező teraszán is elkölthetjük egy-egy pohár bor vagy pezsgő kíséretében.

A Dobay BudaPart a Dobay cukrászdák legnagyobbika

Dobay Eszter, a cukrászda névadója kiemelte, hogy cukrásztermékeikhez és pékáruikhoz kizárólag minőségi és természetes alapanyagokat használnak fel a legízletesebb vajat használva. A tradicionális és az izgalmas ízek rajongói már most megtalálhatják kedvenceiket a süteményes-, és fagylaltospultokban, de a jövőben folyamatosan tartanak kóstolókat is a Vendégek bevonásával, hogy az újbudaiak számára legfinomabb ízeket tudják belevarázsolni termékeikbe.
Az ünnepséget az étteremcsalád tulajdonosain kívül megtisztelte részvételével Dr. László Imre Újbuda polgármestere, Hintsch György alpolgármester és Daám Alexandra, a körzet önkormányzati képviselője.
„Emeleti galériánk tökéletesen alkalmas olyan 30-40 fős rendezvények lebonyolítására, amilyen például a halászteleki cukrászdánkban már útjára indult Kávé, süti, irodalom beszélgetős est kortárs magyar írókkal. A Dobay BudaPart első Kávé, süti, irodalom programjának vendége május 30-án Nyáry Krisztián író lesz, aki nemrégiben megjelent Így ettek őt – magyar írók és ételeik című könyvéről mesél majd vendégeinknek” – mondta Dobay Eszter.

 

Kapcsolódó cikkeink