Durva számok érkeztek: kilőtt a magyar sertésexport
Jelentős mértékben, 58 százalékkal nőtt a magyar élősertés exportja az első negyedévben, és még a húskivitel is ötödével bővült az előző év azonos időszakához képest – derül ki az AKI jelentéséből. A vágósertés termelői ára ugyan csökkent, de összességében ez is mutatja, hogy a korábbi évekhez képest meglepően jó helyzetben van a sertéstartás. A termékpálya további szegmenseiben már nem ilyen idilli a helyzet: a készítménygyártók nem tudták érvényesíteni áremelési kísérleteiket, a termelők és feldolgozók közé szorult vágóhidak pedig a legkedvezőtlenebb helyzetben vannak: náluk csapódik le a magas alapanyag- és alacsony termékár, amely milliárdos veszteségeket okozott.
A világ nagyobb sertéshús termelői közül az Amerikai Egyesült Államokban, az USDA májusi elemzése szerint az ország sertéshústermelése 2024 második felében 1,5 százalékkal nőtt a tavalyi év, áprilistól júniusig előállított mennyiségéhez képest. Az USDA szakértői szerint akár 20 százalékkal is emelkedhet a hízósertés termelői ára a vizsgált összehasonlításban. Úgy gondolják, a belső fogyasztás tekintetében nem várható változás, de a nemzetközi piacon a sertéshús értékesítése 2,6 százalékkal növekedhet a megfigyelt időszakban. Az előrejelzések alapján az USA élősertés-importja 2,2 százalékkal, a sertéshús-behozatala pedig 7 százalékkal bővülhet.
Az EU-ban csökken, itthon nő az értékesítés
Ez év január-februárjában az Európai Unió 4,7 százalékkal kevesebb friss, fagyasztott és feldolgozott sertéshúst értékesített a nemzetközi piacokon, mint a tavalyi év elején -derült ki az Európai Bizottság adataiból. A sertéshúsimport 4 százalékkal csökkent, a behozatal 66 százaléka pedig az Egyesült Királyságból származott ebben az időszakban.
Magyarország élősertés-kivitele a 2024-es év első negyedében 58 százalékkal nőtt, a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 20,6 százalékkal, értéke pedig 21,2 százalékkal növekedett a megfigyelt időszakban. A legtöbb sertéshúst Romániába, Olaszországba és Horvátországba szállítottuk.
Az élősertés-behozatal Szlovákiából, Horvátországból Németországból és Csehországból volt jelentős, a száma 11 százalékkal, mintegy 17,9 ezer tonnára bővült. A sertéshúsimport majdnem 10 százalékos bővülést ért el, melynek értéke 17,6 százalékkal volt nagyobb a tavalyi év első negyedévinél. A sertéshús több mint kétharmada Németországból, Spanyolországból, Ausztriából és Lengyelországból származott.
Csökkentek az árak, de így sem rossz az összkép
A vágósertés termelői ára hasított meleg súlyt tekintve, 2023 21. hetében 915,70 forint/kilogrammot tett ki, ez a szám 2024-es év ugyanezen hetére 841,45 forint/ kilogrammra csökkent. A vágóhídi belépési ár hazai termelésből származó vágósertések esetén pedig ugyan ebben az időszakban, tavaly 927,71 forint/ kilogrammra volt tehető, idén pedig 855,61 forint/kilogrammról beszélhetünk. Az import vágósertések esetében is hasonlóan alakultak az árak. Ehhez kapcsolódóan elmondható, hogy az I-es kategóriájú hízósertéstáp értékesítési ára a tavaly áprilisi árakhoz képest csökkent, míg a II-es kategóriájú táp ára növekedést mutat.
Kapcsolódó cikkeink
Magyar sertéshúsból készült ételek kerüljenek az ünnepi asztalra!
Nem csak a halas ételek kerülnek középpontba az ünnepi időszakban,…
Tovább olvasom >Állatfeldolgozás 2024-ben: Növekvő sertés- és baromfivágások, csökkenő szarvasmarha- és juhfeldolgozás
2024 első három negyedévében vegyes eredményeket mutattak a magyar vágóhidakon…
Tovább olvasom >Elindult a sertéshús fogyasztását ösztönző kampány
A kiegyensúlyozott táplálkozásban kiemelt helyet foglalnak el a vörös húsok,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyílt Marketing Fórum a Magyar Termék Védjegyhasználatról – már lehet regisztrálni!
Idén február 20-án kerül megrendezésre a Magyar Termék Marketing Fórum,…
Tovább olvasom >Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >A tojás ára tovább emelkedik: a ketreces tartás kivezetése drágítja a piacot
A magyarországi tojásárak január végére átlépték a száz forintos lélektani…
Tovább olvasom >