Drámaian pusztulnak az édesvízi halak
Az édesvízi halak „katasztrofális” fajpusztulásáról számolt be egy jelentés, amely szerint a világ 80 faja már kihalt, közülük 16 tavaly, egyetlen év alatt.
Az édesvízi halak embermillióknak jelentenek táplálékforrást, a halászaton és a díszhalkereskedésen át pedig megélhetést – írta a BBC hírportálja.
A szennyezés, a túlhalászat, a duzzasztógátak építése és a folyók kiszáradása, a vizenyős területek lecsapolása miatt a halak száma drámaian csökken. A jelentés szerint a vándorhalak populációja az elmúlt 50 évben háromnegyedével zsugorodott. Ugyanebben az időszakban a nagyobb testű halfajok populációja 94 százalékkal lett kisebb.
A The World’s Forgotten Fishes (A világ elfelejtett halai) című jelentést 16 környezetvédő szervezet készítette, köztük a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Londoni Állattani Tásaság (ZSL).
A WWF szerint a halpusztulás fő oka a folyók rossz állapota, ami leginkább a szennyezés, a gátak és a csatornák számlájára írható.
Dave Tickner, a WWF munkatársa a BBC-nek elmondta, hogy noha az édesvizek a Föld legdinamikusabb élőhelyei közé tartoznak, az egész világon a katasztrofális pusztulás képét mutatják.
„A természet szabadesésben van, az Egyesült Királyság sem kivétel: az élővilág küzd a fennmaradásért a szennyezett vizekben” – magyarázta a szervezet édesvizekért felelős szakértője. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új „Live Well” címkét vezet be a Lidl Nagy-Britanniában
A Lidl GB lesz az első brit diszkontlánc, amely saját…
Tovább olvasom >A magyar fogyasztók továbbra is árérzékenyek, de egyre fontosabb a környezetvédelem
A PENNY évek óta következetesen vezet be olyan fenntartható megoldásokat,…
Tovább olvasom >WWF: minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja
2025-ben minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja –…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >