Drágulást szabadít a világra Kína
Oroszország tehet a globális élelmezési válságról és a magasabb energiaárakról az Ukrajnával folytatott háborúja miatt, de Kína – a radar alatt – három olyan területen is lépéseket tett, amelyek világszerte súlyosbítják az inflációt – állapította meg a Peterson Institute for International Economics (PIEE) friss elemzésében.
Alapvetően Oroszország háborúja miatt a globális gabonaellátás került válságba, étolajhiány jelentkezett, de mivel blokkolják a műtrágyaexportot, máshol is a terméshozamok visszaesésére lehet számítani. Viszont eközben Kína azokon a piacokon okoz ellátási problémákat, amelyeket a háború egyébként érintetlenül hagyna.
AZ ELEMZŐK KÉT FONTOS ÁRUCIKK – A MŰTRÁGYA ÉS A SERTÉSHÚS – ESETÉBEN EMELTÉK KI A KÍNA ÁLTAL BEVEZETETT KORLÁTOZÁSOKAT ÉS VÁMOKAT.
De az ázsiai óriás, a világ egyik legnagyobb acéltermelője, és a fémexportra szintén korlátozásokat vezetett be, amely a mezőgazdaság mellett az ipari termelést is nyomás alá helyezi.
„Kínával az a baj, hogy továbbra is úgy viselkedik, mint egy kis ország… úgy tesznek, mintha koldusszegények lennének, ezért úgy oldják meg a hazai problémákat, hogy annak költségeit máshol élő emberekre hárítják át” – foglalták össze véleményüket a jelenségről Chad Bown és Yilin Wang, a PIIE elemzői.
Kapcsolódó cikkeink
GKI: jövőre alig 2% feletti lesz csak a növekedés
A magyar gazdaságban az idei második negyedévben már negyedik negyedéve…
Tovább olvasom >BMI: Mérsékelt felívelés novemberben
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke: 52,2.…
Tovább olvasom >Euromonitor: lesz, aki nyer, és lesz, aki veszít Kína gazdasági növekedésének lassulásán
Lassulóban a világgazdaság növekedése, és bár a kilátások javulnak, az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan változtatta meg a lakosság vásárlási szokásait az infláció?
Alig van olyan háztartás Magyarországon, amely az elmúlt években ne…
Tovább olvasom >Biohulladék: Tömeges szemléletváltás szükséges!
2024 januárjától az Európai Uniós irányelveknek megfelelően kötelező lesz Magyarországon…
Tovább olvasom >Fogyasztás egy válságos időszakban
A Reacty Digital két évet is felölelő összehasonlító kutatása szerint…
Tovább olvasom >