Debütál a Méhecske Fesztivál

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 14. 12:10

Idén első alkalommal rendezik meg március 17-én, szombaton a Méhecske Fesztivált Ukkon; az ingyenesen látogatható egész napos tavaszköszöntő programsorozat a hagyományőrzés és az egészséges életmód jegyében zajlik.

Mint azt Komendánt Irén, a Veszprém megyei település polgármestere, a rendezvény ötletgazdája az MTI-nek elmondta, a több helyszínen zajló programok már reggel elkezdődnek, a családias hangulatú fesztivál házigazdái Szőke András humorista, színész és Bede Róbert sztárszakács lesznek.

A kézművessátorban különböző mesterségekkel, a falusi élettel és állatokkal ismerkedhetnek meg a látogatók, a település százéves nyitott kemencéjében a kenyérsütést próbálhatják ki a felnőttek és a gyermekek. A tájolóban Ukk, Taliándörögd és Halimba települések helytörténeti kiállításai lesznek láthatóak, míg a Mézescsupor elnevezésű helyszínen természetgyógyászattal és teaházzal várják az érdeklődőket, illetve halimbai gyógyteákat is kínálnak.

A zenei sátorban hajnalig tartó koncertek követik egymást, fellép a többi között a Zorall és a Bors Akusztik. A fesztivál részletes programja a www.zummogo.hu oldalon olvasható. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink