De hol kell bekapcsolni a gépet?
Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy a Z-generáció valóságos mestere a technikai vívmányok, digitális eszközök használatának. Ám elmondható-e ugyanez az ezredforduló környékén születettekről, az Y-generációról is?

Sötétben tapogatóznak?
Most, hogy rengetegen dolgozunk otthonról, nagyobb mértékben vagyunk kénytelenek elektronikus kütyüjeinkre támaszkodni, mint valaha. De vajon mennyire ismerik az Y-generáció tagjai a különböző tech-kifejezéseket? Erre volt kíváncsi a Specops Software, amely 2445 ezredfordulós, számítógépet rendszeresen használó fiatalt kérdezett ki tech-tudásukról. Az eredmények több mint érdekesek lettek.
Csak a vírus a biztos
A tanulmányból elsősorban az derült ki, hogy az Y-generáció nagy része nincs tudatában a mainstream kifejezéseknek. 82 százalékuk például nem tudta, mi az a tűzfal, 76 %-uk pedig sosem hallotta még a malware szót.
A megkérdezettek több mint 70 százaléka nem tudta azonosítani az olyan kifejezéseket, mint a HTML, a VPN, vagy a spam. A legismertebb szó a vírus volt, amelyet 88 százalékuk ismert, s csupán 12 %-uk nem tudta, mi lehet az. A sütiket 65 %-uk ismerte, a sávszélességet 49%, a LAN-t 36 %, az adathalászatot pedig 33 %.

A süti nem ehető
Mennyire cyberbiztos az Y-generáció?
A Specops Software szerint rendkívül fontos, hogy „képben legyünk” a tech-kifejezések terén, főleg, amikor otthonról dolgozunk, és érzékeny adatokat kezelünk, hiszen a kibertámadások sokkal gyakoribbak, ha távoli gépről dolgozunk a cégünknek.
A Specops arra is kíváncsi volt felmérésében, hogy a megkérdezettek hány százalékát hackelték már meg. Erre a kérdésre 67 % válaszolt igennel, ám nekik csupán egyharmada tudta, mit kell ilyenkor tenni. További 61 % elismerte, hogy nem tudja, mit tegyen ilyen esetben: indítson-e antivírus-scannelést, megváltoztassa a jelszavát, vagy egyszerűen dobja el a laptopját? Talán ennél is megdöbbentőbb, hogy azok közül, akiket már meghackeltek, 73 % mondta azt, hogy a támadás után sem változtatott semmit korábbi felhasználói szokásain.
Harc a számítógéppel
A felmérésben a Specops tudni akarta, melyek azok a mindennapi tech és számítógépes feladatok, amelyeket az Y-generáció tagjai mindenféle segítség nélkül el tudnak végezni. A válaszadók nagy része (81%) azt mondta, meg tudja nyitni az operációs rendszer segédprogramjait, le tud futtatni egy antivírus-scannelést (77%), illetve tud inkognitó-módban keresni (71%). Meglepő módon azonban csupán 66 % tudta, hogyan kell törölni a keresési előzményeket a gépén. 92 %-uknak egyáltalán nem volt fogalma arról, hogyan kell egy VPN-t (virtuális magánhálózat) használni.
A tűzfal engedélyezése is rendkívül zavaros volt a válaszadók számára: 89 % nem értette, hogyan kell elvégezni ezt a feladatot. A harmadik legkevésbé ismert kifejezés a VPN volt, amelyet az adathalászat, a malware, a router és a software követett.
Forrás: specopssoft.com
Kapcsolódó cikkeink
Bor – tudatosan és ösztönösen
Kinek, milyet, hogyan eladni – ezek a bormarketing alapproblémái is.…
Tovább olvasom >Az érték idén mindent visz: étel- és italtrendek 2023-ban
A megélhetési válsághoz és az inflációhoz való alkalmazkodás a fogyasztókat…
Tovább olvasom >Komoly kiberbűncselekmények veszélyeztetik a gazdasági élet szereplőit
Az Allianz Kockázati Barométer 2023 egyszerre mutat állandóságot és változást.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Czakó Borbála: a gazdaságot értem, az embereket szeretem
Egy rendkívül sikeres életpályát tudhat maga mögött új podcast vendégünk,…
Tovább olvasom >Javulnak a hazai antibiotikum eladási adatok az állategészségügyben
Jelentősen csökkent hazánkban az antibiotikumok eladása az állategészségügyben, ugyanakkor bőven…
Tovább olvasom >Sikeres volt a 32. Budapest Borfesztivál
Szeptember 7. és 10. között immár 32. alkalommal adott otthont Budavári Palota az…
Tovább olvasom >