Csokoládéval, kávéval és energiaitallal üzletelő áfacsalókat fogtak el
Főként csokoládéval, kávéval és energiaitallal üzletelő áfacsalókat fogtak el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
A közleményben kifejtették, a Kecskemétről irányított bűnszervezet főként kávét, csokoládét, energiaitalt és pelenkát szerzett be Csehországból és Szlovákiából, a termékek után azonban nem fizette be az általános forgalmi adót (áfa), hanem valós tevékenységet nem végző magyar cégek nevében újra számlákat állítottak ki Csehországba és Szlovákiába. Ezzel a módszerrel mintegy hatszázmillió forint áfát igényeltek vissza jogosulatlanul.
Közölték továbbá, hogy a gyanú szerint a bűnszervezet cégeit egy Borsod megyei vállalat is használta csaláshoz. Ez a cég elsősorban cukrot és csokoládét szerzett be az Európai Unió tagállamaiból, a termékeket azonban belföldiként tüntették fel a magyar céghálótól származó fiktív számlákkal. Ez a gazdasági társaság kétszázhúszmillió forinttal csökkentette fizetendő áfáját.
A NAV kiemelte, az akció során az ország majdnem minden megyéjében tartottak házkutatásokat és foglaltak le bizonyítékokat. Az okozott kár megtérülésére ingatlanokat, járműveket, követeléseket, bankszámlákat, valamint a borsodi gyár vagyonát is zárolták. Az akcióval a cégek jogosulatlan áfa-visszigényléseit sikerült megakadályozni.
Hozzátették, a pénzügyi nyomozók tizenöt embert hallgattak ki gyanúsítottként költségvetési csalás miatt, akik közül tizenkettőt őrizetbe vettek és előzetes letartóztatásba helyeztek. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás esetén akár húsz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A kedvezőtlen időjárás miatt sosem látott magasságban a kávébab ára
A kávé világpiaci ára többéves csúcsot döntött 2024-ben, miután 38,8%-kal…
Tovább olvasom >Itt NAV 2025-ös ellenőrzési terve – új ellenőrzési formák, új területek a fókuszban
Megjelent a NAV 2025-ös ellenőrzési terve, amelyben az előző évhez…
Tovább olvasom >NAV-elnök: az adategyeztetési eljárás tovább fehéríti a turizmust is
A Nemzeti Adóhivatal (NAV) munkájában nagyobb fókuszt kap az egyes…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Miért drágulnak folyamatosan az élelmiszerek?
Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott az alapvető élelmiszerek –…
Tovább olvasom >