Csökken a liszt ára
Az élelmiszerárak emelkedése Magyarországon 2022. decemberében nagyjából háromszorosa volt az EU-s átlagnak, 50 százalékos. Vannak azonban olyan termékek, amik jóval az átlag fölötti drágulást produkáltak, ilyen például a kenyér, aminek ára a KSH adatai szerint egy év alatt 450 forintról a duplájára, 900 forintra nőtt. Ennek okára természetesen minden szakértőnek – és minden laikus vásárlónak is – van saját elmélete, de az biztos, hogy a liszt árán kívül az energiaárak, csomagolási és szállítási költségek, és a bérköltségek növekedése is hatott rá.

Strasbourgig mehet a kormány
De miből áll főleg a kenyér?
Búzából. A búzapiacon viszont Ukrajna jelentős szereplő. Azt, hogy valami lesz majd az ukrán búzával, vagy nem, már tavaly nyár végén megírtuk ebben a cikkben. Az ukrajnai háború előtt Oroszország és Ukrajna együtt a világ búzaexportjának harmadát adta, Ukrajna az ötödik legjelentősebb búzaexportőr volt a világon, 9 százalékos piaci részesedéssel – írja a Telex.
Ősszel kiderült, hogy az aszályos nyár ellenére van ugyan elég hazai búza Magyarországon, csakhogy az exportra ez kevés lesz. Az exportot amúgy is fékezte a világpiacinál jóval magasabb ár, ráadásul mindenki az olcsóbb ukrán búzát várta. A malmok augusztusban emeltek egy nagyobbat, akkor a zsákos liszt 180 forint körüli kilogrammonkénti árát 220 forint köré emelték fel. Októberben újabb emelés volt a költségnövekedés miatt. Ha pedig a liszt ára emelkedik, akkor a kenyéré is.
Csökken a liszt ára, de ez nem tetszik nekünk
A Gabonaszövetség tagozati elnöke az Rtl Híradójának arról beszélt, hogy hiába emelkednek a költségeik, a búza árának zuhanása miatt a pékek a liszt árának csökkenését követelik, így februártól kénytelenek 5 százalékkal olcsóbban adni azt. A feldolgozók és termelők panaszkodnak, hogy a gazdaságok egy része fizetési nehézségekkel küzd, mióta megindult a gabonaszállítás Ukrajnából, egyre esik a búza ára,
„90-95 ezer forint. Ennyiért búzát Magyarországon nem lehet termelni”
– panaszolta Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára.
Kapcsolódó cikkeink
Natur’A kenyércsalád
A Lantmännen Unibake legújabb márkája, a Natur’A kenyércsalád innovatív termékekkel…
Tovább olvasom >Drágul a sárgarépa Ukrajnában a kínálati szűkülés miatt
Április végére jelentősen megemelkedett a sárgarépa ára az ukrán piacokon…
Tovább olvasom >Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: az egész uniós agrár-élelmiszeripart tönkreteheti Ukrajna csatlakozása
Amikor Brüsszel az ukrán csatlakozást erőlteti, akkor minden uniós termelő…
Tovább olvasom >További cikkeink
A dm hazai napelempark segítségével zöldül tovább
A dm 2025. márciustól a leghatékonyabb és legmodernebb hazai napelemparkból,…
Tovább olvasom >