Csak szakképzett családtag segíthet az élelmiszerrárusításban
Iskolapadba kell küldeniük saját családtagjaikat az élelmiszerkisbolt-tulajdonosoknak, ha a törvény adta lehetőségekkel élve nyitva akarnak maradni vasárnap is – hivatkozik a Népszabadság Online a blokkk.com kiskereskedelmi szakmai blogra. A kormányban ugyanis senkinek sem tűnt fel, hogy van egy 2007-es rendelet, amely szerint csak szakképzettséggel rendelkező munkavállaló lehet az eladó.
Ez vonatkozik a vasárnaponként a pult mögé állított kisegítő családtagra is. Mint ismeretes, a „családok érdekében” áterőltetett vasárnapi boltbezárási törvény szerint a családi tulajdonban lévő kisboltok nyitva maradhatnak, ha ezen a napon a tulajdonos vagy a segítő családtag áll a pult mögé. Semjén Zsolt, a missziót felvállaló KDNP elnöke nemrég a Mandiner.hu-nak ki is fejtette, hogy milyen jó, hogy ilyenkor együtt dolgozik a család. Túl azon, hogy szintén a KDNP-nek köszönhetően az élettárs nem segíthet a párjának az üzletben, a kormányoldal nem törődik azzal sem, hogy a hatályos jogszabályok szerint a segítő családtagok csak kis része élhet ezzel a lehetőséggel. 2010 óta ugyanis élelmiszerbolti eladó csak szakmai végzettséggel állítható munkába.
Bár az egykori Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) végül mentesített sok munkakört a kötelező szakmai képesítés alól – így a szakszervezetek nagy ellenkezésére a nagy hipermarketek árufeltöltői és kasszásai kikerültek a körből – az élelmiszerrel dolgozó eladónak továbbra is élelmiszer-vegyesbolti eladói OKJ-s végzettséggel kell rendelkeznie, függetlenül attól, hogy rendszeresen vagy csak a hét egy napján, vasárnap áll be a pult mögé.
Az ügyben érdeklődésünkre a terület ellenőrzésével megbízott Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (NFH) nem árulták el, hogy 2010 óta milyen gyakran ellenőrizték az előírás betartását. Az NGM ugyanakkor – bár a konkrét mai jogi helyzet elemzésébe nem ment bele – jelezte: a rendelet az adminisztráció csökkentése céljából átdolgozás alatt van, és a tárca néhány héten belül előrukkolhat egy új rendeletverzióval. Egyelőre a tárca titka, hogy pontosan milyen változás várható, arról nem tudni, hogy bevontak volna piaci szereplőt is az ötletelésbe.
Kiskapuk természetesen ezen a jelenlegi jogszabályon is vannak. A 2010-es rendelet alapján például a ruházati, papír-írószer kisboltokban nem kell végzettség, ahogy zöldség-gyümölcsöt is árulhat jelenleg akárki. Azonban ha már egyetlen zsemlét is eladnak az üzletben, úgy az már vegyes termékkörű boltnak számít, és onnantól kell a végzettség. Azzal is lehet lavírozni – ezt teszik a multik is –, hogy pénztárosként ülteti be a boltba a kereskedő a segítő családtagot, igaz, ez csak önkiszolgáló jellegű üzletekben működhet, ha a dolgozó ténylegesen árusít, például húsárut vagy tejterméket is kimér, úgy már eladónak számít, és megint csak kell neki a papír. (Népszabadság Online)
Kapcsolódó cikkeink
Az EP elvetette a növényvédő szerek használatának visszaszorítását célzó jogszabályjavaslatot
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének szerdai szavazásán elutasította a…
Tovább olvasom >Új szabályok jönnek a vetésváltásra és a nem termelő területek kijelölésére
Az Európai Bizottság a napokban egyértelművé tette, hogy 2024-re már…
Tovább olvasom >Szakértő: kihagyott ziccer az EU techóriások megzabolázását célzó új rendelkezése
Augusztus végén élesedett az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló jogszabálycsomagja (DSA) azzal…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: szeptemberben 3,0 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,0 százalékkal haladták meg az…
Tovább olvasom >A PLMA 2024 Trade Show idén nagyratörő gyártókat és kiskereskedőket mutatott be
Iható tengervíz és iható ecet, teából készült, kenyérre kenhető zselé,…
Tovább olvasom >Késések és fennakadások a csomagküldésben: veszélyben a karácsonyi csúcsidőszak?
A hazai csomagszállító piacon egyre több probléma merül fel, amelyek…
Tovább olvasom >