Cofidis: a magyar háztartások átlagosan 43 ezer forintot szánnak karácsonyi kiadásokra

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 12. 11:42

A magyar háztartások átlagosan 43 ezer forintot szánnak karácsonyi kiadásokra idén, ebből 29 ezer forintot terveznek ajándékokra költeni, hitelt csak kevesen vennének fel – derült ki a Cofidis hitel monitor legfrissebb felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön juttatta el az MTI-nek.

karacsony-ajandek

Az országos, 18-69 éves népességre reprezentatív kutatás szerint a lakosság többsége, 82 százaléka aktuális jövedelmét használja a karácsonyi költségek fedezéséhez, míg 35 százalékuknak korábbi megtakarításaihoz is hozzá kell nyúlnia. Hitelt mindössze a lakosság 5 százaléka venne fel.

A felmérés készítői arról is beszámolnak, hogy a korábbinál kedvezőbb a hitelfelvétel megítélése. Az utóbbi négy évben a legmagasabb értékére, 16 százalékra nőtt a hitelelfogadók, míg 7 százalékponttal csökkent a hitelellenesek aránya. Így ma még nagyobb számban képviseltetik magukat azok, akik számára a hitel bizonyos élethelyzetekben elfogadható, még ha látják is a negatívumait – magyarázzák az eredményeket a felmérést készítők.

A hitelfelvételi kedvet negatívan befolyásoló brókerbotrányról a megkérdezettek 87 százaléka hallott valamit, de alig ötödük tudja csak pontosan, hogy mi történt. Az eset visszaveti a bizalmat, a botrányról értesültek több mint felének megrendült a pénzintézetekbe vetett bizalma, ám ennek ellenére csak alig több mint harmaduk jár el óvatosabban, fektet nagyobb energiát a fellelhető pénzügyi ajánlatok összehasonlításába – áll a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink