CNRS: a biogazdálkodás képes lehet ellátni Európát 2050-re

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 06. 21. 11:17

Meg lehetne valósítani Európában egy biogazdálkodáson alapuló, fenntartható, biodiverzitás-barát agro-élelmiszerrendszert, amely lehetővé teszi a mezőgazdaság és a környezet kiegyensúlyozott együttélését a francia Nemzeti Kutatási Központ (CNRS) tudósai szerint.

 

Mint a One Earth című folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, a kutatók által javasolt forgatókönyvnek három alapvető eleme lenne – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Az első az európaiak étrendjének megváltoztatása, kevesebb állati termék fogyasztása lenne, amivel korlátozni lehetne az intenzív állattenyésztést és kiküszöbölni a takarmányimportot.

A második elem az agroökológia elveinek alkalmazása lenne a hosszú, változatos vetésforgó általános elterjesztésével, amely magában foglalja nitrogént rögzítő zöldségek termesztését. Ezzel lehetővé válna a nitrogén alapú műtrágyák és a gyomírtószerek használatának mellőzése.

A harmadik elem a termés és az állatállomány összehozása volna, ezek ugyanis gyakran elkülönülnek és túlzottan specializálódott térségekbe összpontosulnak. Ez lehetővé tenné a trágya optimális felhasználását is.

A francia kutatók szerint ezzel a forgatókönyvvel lehetővé válhatna Európa önellátásának megerősítése, a 2050-ben várható népesség élelmezése, a gabonafélék exportja olyan országokba, ahol szükség van rájuk emberi fogyasztás céljából, és mindenekelőtt jelentősen csökkenteni lehetne a vízszennyezést és az üvegházhatású gázok kibocsátását. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink