Chicagói üzemével kereskedelmi méretűre növeli az Upside Foods a sejttenyésztett hús előállítását
Chicagóban hozza létre az Upside Foods első sejttenyésztett húst kereskedelmi méretekben előállító üzemét, a Rubicont, így kívánva bővíteni kereskedelmi kínálatát, fokozni a méretezhetőséget és csökkenteni a termelési költségeket. Az üzem darált, setjtenyésztett csirkehús-termékek előállításával kezdi meg kereskedelmi tevékenységét, ami a tervek szerint az elkövetkező időkben más állatfajokkal és egész húsokkal egészül ki.
Az Illinois állambeli Glenview-ban található legutóbbi létesítmény szintén a sejttenyésztett hústermékek nagyüzemi előállítására, forgalmazására és értékesítésére fog összpontosítani.
A több mint 140 millió dolláros tervezett beruházással megvalósuló középnyugati bővítés a cég szerint 75 új munkahelyet teremt a raktározás, a logisztika, a biofeldolgozás, az élelmiszer-előállítás és más kereskedelmi feladatok területén.
– Azzal, hogy üzemünket e régióban hoztuk létre, lehetőségünk nyílik figyelemre méltó tehetségekkel együtt dolgozni egy virágzó innovációs ökoszisztémában, valamint a jelentős múltra visszatekintő hústermelés hagyományait hasznosítani– mondta el Dr. Uma Valeti, az Upside Foods vezérigazgatója és alapítója, aki köszönetet mondott a telephelyválasztási folyamat során állami, megyei és helyi szinten kiépült együttműködésért és partnerségért is.
Kapcsolódó cikkeink
Svájcban árusítaná a világ első sejttenyésztett marhahússzeleteit az izraeli Aleph Farms
Az izraeli Aleph Farms kérelmet nyújtott be a svájci hatóságokhoz…
Tovább olvasom >Laboratóriumi marhahús-üzem építésébe kezdett a brazil JBS Spanyolországban
A brazil JBS húsipari vállalat közölte, hogy leányvállalata, a BioTech…
Tovább olvasom >Jóváhagyta a USDA a ” sejttenyésztett csirke ” megnevezést a termékcímkén
Az Upside Foods és az Eat Just által sejtekből bioreaktorokban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rövid és hosszú távon is csökkent a kiskereskedelmi boltok száma a magyar piacon
A magyar kiskereskedelmi boltok száma jelentős csökkenést mutat mind rövid,…
Tovább olvasom >A klímaváltozás felforgatta a globális olívaolaj-piacot is
Az olívaolaj globális ára drasztikusan emelkedett az elmúlt évben, miközben…
Tovább olvasom >Nagy potenciál van a hazai fürjtojástermelésben
Magyarországon egyre népszerűbbek a tápanyagban gazdag fürjtojások, és ennek következtében…
Tovább olvasom >