Magazin: Bögrébe öntött világ

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2020. 01. 22. 07:17

Érdekes kettősséget mutat a teafogyasztás, ha a világpiacot nézzük. Míg globálisan nő, és az előrejelzések szerint a növekedés folytatódni is fog, addig Európában – így Magyarországon is – a mennyiségi eladásokra inkább a csökkenés jellemző. A jól felépített, rugalmasan reagáló márkák azonban így is tudnak fejlődni: hívószó az életérzés, a gyógyhatás, az eredet, és ezzel összefüggésben a fenntarthatóság.

Globálisan növekszik a teatermelés és -fogyasztás az elkövetkezendő évtizedben – ezt írja az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közleményében. Ennek hátterében a fejlődő országok erősödő kereslete áll.

Solti Csilla
kereskedelmi manager
Mediline

– Míg a világ teafogyasztása nőtt az elmúlt tíz évben, addig Európában mennyiségileg csökkent, ugyanakkor a minőség nő. A városi fiatalok váltak a legdinamikusabban növekvő fogyasztói csoporttá, akik közül sokan hajlandók magasabb árat fizetni, valamint érdeklődést mutatnak a tea minősége, eredete és a fenntarthatósága iránt – állapítja meg Solti Csilla, a Mediline Kft. kereskedelmi managere. – Ez mutatkozik meg Magyarországon is: a prémium márkák kapnak egyre nagyobb hangsúlyt, és a bioteák fogyasztói egyre jelentősebb réteget alkotnak.

– A teljes magyar teapiac megtorpanni látszik, értékben változatlan (+0,4 %), volumenben kissé csökkenő tendenciát mutat (–3%) az elmúlt egy évet a korábbihoz hasonlítva – összegzi Burai Tímea shopper marketing specialist a Jacobs Douwe Egberts Hungária Zrt. részéről. – Az ízek közül a legnépszerűbbek a piros bogyós gyümölcsök: málna, áfonya, meggy, eper. Úgy látjuk, hogy a saját márkás termékek súlya az elmúlt 1-2 évben csökkent a márkázottakéval szemben.

 

Felfutó gyógyteák

A teatípusok közül a gyümölcsteák kedveltsége megingathatatlan. Igaz ez mind a valódi gyümölcsteákra, mind a gyümölcsös ízesítésű fekete teákra. Az egészségre különösen kedvező hatást gyakorló teák közül a gyógynövényből készült herbateák iránti kereslet emelkedik, és bizonyos márkák esetében a zöld teáké is.

Takácsné Rácz Zsuzsanna
kereskedelmi igazgató
Del Pierre Central Europe

– A Milford ízek közül például a Zöld tea citrusokkal ízű tea volt a tavalyi év egyik slágerterméke – idézi vissza Takácsné Rácz Zsuzsanna, a Del Pierre Central Europe Kft. kereskedelmi igazgatója, aki hozzáteszi: – A kedvezmények, összecsomagolások és ajándéktársítások nagymértékben befolyásolják a fogyasztókat, tehát elmondható, hogy a piac rendkívül promócióérzékeny. Az eladási csatornák súlya változatlan maradt az előző évekhez képest. Továbbra is a hipermarketek viszik el a forgalom jelentős részét, ugyanakkor dinamikus erősödés figyelhető meg a diszkontok esetében.

Bár a gyógyteák értékesítése felfutást mutat, előállításukat több tényező is nehezíti.

Rádi Balázs
vezérigazgató
Herbária

– Az emelkedő bérek ellenére a gyűjtők száma jelentősen csökkent. Más szektorokba, jellemzően az építőiparba áramlottak át – jelzi Rádi Balázs, a Herbária Zrt. vezérigazgatója. – A korábbiaktól eltérő, nem ritkán szélsőséges időjárási tényezők is negatív hatással vannak bizonyos növényekre. Az idei évben például elmondható, hogy a fogyasztók által kedvelt vadon termő kamillavirágzatból az átlagosnál jóval kevesebb volt gyűjthető Magyarországon. A gyógynövények gyűjtését tovább nehezíti a gyűjtési területek beszűkülése is.

Rádi Balázs szerint a felfutó értékesítéseknek különböző okai lehetnek. Például az interneten gyorsan terjedő új divatok, vagy a mindennapokhoz kapcsolódó valós igények.

– Ez utóbbinak eklatáns példáját mutatja rohanó, stresszes világunkban a nyugtató jellegű termékek iránti megnövekedett kereslet mind a keverék-, mind a monoteák esetében – jegyzi meg a vezérigazgató.

 

 

Nyitás a drogériák felé

Az innovációkat leginkább az egészségtudatos szemlélet erősödése határozza meg.

– Erre alapozva ebben az évben négy új gyümölcsteával, valamint két új herbateával bővítettük a Pickwick kínálatát – mondja a Jacobs Douwe Egberts Hungária shopper marketing specialistája. – A gyümölcstea-portfólióba meggy-, narancs-, málna- és áfonyaízzel érkeztek az újdonságok. Herbateáink körét pedig egy kamilla-levendula-valeriana és egy citromfűtea-variánssal egészítettük ki.

Burai Tímeától megtudjuk még, hogy a korábbi évek nagy sikerére való tekintettel idén négy különböző ajándékcsomaggal készülnek a karácsonyi szezonra. Ezek között megtalálható egy teaválogatás, valamint három, ajándékkal kiegészített csomag. A már közkedvelt bögrés csomagok mellett egy fémdobozos újdonság is került az üzletekbe.

Legkeresettebb termékük továbbra is a Sir Morton Earl Grey fekete tea, valamint a Pickwick márkán belül a mindig népszerű variációs dobozok, amelyekben több különböző ízt kínálnak egy dobozon belül.

Pickwick márkájukkal, melyen belül a herba- és zöld teák csomagolása idén frissült, egész évben jelen vannak a közösségi oldalakon, a szezonban pedig teljesen megújult TV-reklámmal is jelentkeznek.

– Nyitunk a drogériákkal történő együttműködés felé, a drogerie markt hálózatába már bekerült néhány termékünk – újságolja Burai Tímea. – Az eladás helyén jellemzően kóstoltatásokkal ismertetjük meg az új ízeket a fogyasztókkal. Ezt az eszközt a nemrég piacra került új termékeink esetében is alkalmazzuk. Továbbá kulcsfontosságúak a display-kihelyezések, amelyek egész szezonban hozzájárulnak az eladáshelyi megjelenésünkhöz.

Új szegmensekben

A Milford márka esetében az innovációkról mindig az anyacég dönt, természetesen vizsgálva és figyelembe véve a piaci trendeket, illetve a különböző országok fogyasztói szokásait, tudjuk meg a forgalmazó Del Pierre Central Europe Kft. kereskedelmi igazgatójától.

– Nem titok: tavaly óta célunk a Milford márka esernyőmárkává szélesítése, hogy olyan szegmensekben is ki tudjuk szolgálni fogyasztóinkat, ahol eddig nem tettük – tájékoztatja lapunkat Takácsné Rácz Zsuzsanna. – Tavaly tovább bővítettük a funkcionális teák választékát például a Milford Cold and Flu gyógynövényteával, amelyet meghűlésre ajánlunk. Ugyanakkor az innovációk mellett továbbra is az a legfőbb célunk, hogy tovább erősítsük pozíciónkat a gyümölcstea szegmensben.

A Milford márkát jelentős instore aktivitással támogatják a teaszezonban. A kóstoltatások mellett folytatják a klasszikus bögrepromóciójukat is, hangsúlyos display-kihelyezéssel kísérve.

– Az ünnepi szezonban az idén is díszdobozos karácsonyi csomaggal jelentkezünk, amely 3 kedvelt Milford tea mellett egy Milford bögrét is tartalmaz, tökéletes karácsonyi ajándékként – mondja a kereskedelmi igazgató. – Nagy hangsúlyt fektetünk az online aktivitásra, az ismert social felületeken egész évben jelen vagyunk a márkával.

Marketing a 7-es jegyében

A Herbáriánál több vonalon is folynak a fejlesztések.

– A Balance termékcsaláddal megkíséreljük az élvezeti gyümölcstea vonalát ötvözni a gyógynövényekkel és „feelinget” közvetíteni a vásárlóink felé. A termékeknek nagy sikere volt az OMÉK-en – árulja el Rádi Balázs. – A gyümölcsteavonalat tovább erősítjük, ehhez kapcsolódóan bővült a portfóliónk ananász- és grapefruitízű termékekkel. A kiemelkedő forgalmat generáló karácsonyi időszakban vezetjük be új teaválogatásainkat (gyümölcsteák, karácsonyi (téli) teák, gyógynövényteák), amelyek exkluzív csomagolásukkal kiváló karácsonyi ajándékként is tudnak működni.

Az idei évben lett 70 éves a Herbária, ezért a cég marketingaktivitásai (rádió- és online kampányok) év közben e köré épültek. Jelen volak szakmai, illetve az egészségtudatos életmódot népszerűsítő rendezvényeken is.

– Az év végi szezonban pedig egy forgalomösztönző nyereményjátékot indítunk, hogy erősítsük a Herbária brandet – informálja lapunkat a vezérigazgató. – A 7 hétig tartó promócióban 777 ajándékot sorsolunk ki, a fődíj egy utazás a Kanári-szigetekre. Vásárlóink az október 14. és november 30. között zajló időszakban két Herbária-termék vásárlása esetén vehetnek részt a játékban. A promócióhoz kapcsolódó marketingmix elég széles. Az óriásplakátoktól, az eladáshelyi belső reklámeszközökön át, az online térben a social media, valamint a célcsoportjaink által kedvelt weboldalakon történő kommunikációig ível.

 

 

Márka történettel

A tea, teázás fogalma sokat változott. A teázás ma már egyrészről funkcionálisabb lett, másrészről életérzést, hangulatot is magában foglal.

Ezeket az izgalmas, folyamatosan bővülő lehetőségeket ismerte fel a Mediline Kft., amikor 2019 nyarán az importszortimentjét a holland Royal Green organikus tea termékcsaláddal bővítette, amelyben képviselve vannak a teák különböző kategóriái. A márka szép sikereket tud felmutatni nemzetközi szinteken, idén például az Egyesült Királyságban az ízekről szóló Great Taste versenyen 12 772 résztvevő termék közül a 100% organikus Royal Green Turmeric Chai tea és a Royal Green Sweet Dreams tea is megkapta a rangos díjat, a Great Taste 2019-et.

– A felső középosztály fiatal tagjai az életmódjukhoz passzoló trendi termékeket keresnek. Ebbe tökéletesen beleillenek a különleges gourmet teák, és azok fogyasztása speciális teaházakban, exkluzív éttermek, hotelek és kávézók kifinomult környezetében – beszél a célcsoportról Solti Csilla, a Mediline kereskedelmi menedzsere.

Az egészségtudatosság mellett a környezettudatosság, a minőség és a hitelesség egyre inkább előtérbe kerül. A Royal Green gyártója például kommunikációjában középpontba helyezi az összetevők eredetét – a termék kiváló minősége már ebből levont következtetés. Indiában szüretelt, válogatott növényi összetevők, melyeket jórészt helyi szinten dolgoznak fel, majd csomagolnak lebomló, tűzésmentes filterbe. Mindezzel kiválóan reflektálnak az olyan, egyre határozottabban megjelenő fogyasztói igényekre, mint a környezettudatosság.

– Fontosnak érezzük, hogy az általunk használt eszközöket is hozzáigazítsuk ezekhez az elvekhez, így törekszünk a minél környezetbarátabb megoldások használatára – jegyzi meg Solti Csilla. – A bevezetés jelenleg is zajlik, az eddigi tapasztalatokból azt látjuk, hogy ez a kommunikáció sikeres. Mivel a Royal Green új, bio teái és herbateái mögött ennyire erős a „történet”, a kommunikációban ezt igyekszünk minél inkább kihangsúlyozni, sokszor edukatív tartalmak segítségével. Azon kívül, hogy az üzletekben plakátokkal, wobblerekkel és egyéni anyagokkal hívjuk fel a vásárlók figyelmét az újdonságra, nagy hangsúlyt fektetünk az online kommunikációra és a social csatornák használatára.

A termék prémium jellegéből adódóan az egyik leghatékonyabb eszköz a kóstoltatás. Emellett fogyasztói promóciókkal, ajándékbögre- vagy ajándéktermék-akciókkal segítik az értékesítést. Print hirdetésekben, online hirdetésekben is népszerűsítik a Royal Green teákat, kereskedő partnereiket pedig értékesítést segítő anyagokkal, exkluzív ajánlatokkal támogatják a bevezetés folyamán, tudjuk meg a kereskedelmi menedzsertől.

5000 éves receptek alapján

Az egészségre jótékony hatást gyakorló „életmódteák” sorát gyarapítja több mint 40 éve a gyógynövényekből és fűszerekből készült YOGI TEA®, amely az 5000 éves indiai ajurvédikus filozófiában gyökerező tearecepteken alapul. A Yogi Bhajan kundalini jógamester nevéhez fűződő tea 1986-ban került bevezetésre az európai piacon a wellnessteák úttörőjeként, és azóta az egyik legsikeresebb gyógynövényes és fűszeres teakeverék Európában.

Kiss Zoltán
ügyvezető
Creative World

– A legmagasabb organikus minőséget képviselő filteres YOGI TEA® keverékek széles palettáját kínáljuk partnereinknek. A YOGI TEA® egyedi teakeverékei több mint 100 gondosan válogatott és biominősítéssel rendelkező gyógynövényből és fűszerből készülnek.

A teafilterek FSC tanúsított erdőgazdálkodásból származó papírból készült dobozokban találhatók, és a márka számos olyan projektet támogat, melynek elsődleges célja a fenntarthatóság, a fair trade és környezetünk védelme. A több mint 50-féle tea közül mindenki könnyedén találhat kedvencet magának – mondja Kiss Zoltán, a márkát hazánkban forgalmazó Creative World Kft. ügyvezetője. –A YOGI TEA® korábban jellemzően csak a bioüzletekben volt kapható Magyarországon. A disztribúció szélesítésével 2018-ban megjelentünk a drogériákban és patikákban is, így könnyebben elérhetővé váltak a termékek a fogyasztók számára. Ezt erősíti még az online értékesítés folyamatos bővülése is.

A márkavonal legsikeresebb ízei a Bio női egyensúlytea, Férfi tea, Energizáló zöld tea, Immunerősítő tea, Kurkuma tea. A Creative World Kft. idén ősszel vezette be a YOGI TEA® For the Senses termékcsaládot Magyarországon, amely tökéletes megoldás azoknak, akik „énidőre” vágynak. A YOGI TEA® az első olyan márka, amely magas minőségű, organikus teákat kínál esszenciális olajokkal.

– Folyamatos print és online hirdetésekkel támogatjuk a márkát. Részt veszünk több rendezvényen, melyeken kóstoltatással népszerűsítjük a különböző ízeket – mondja Kiss Zoltán.

Szigorúan ellenőrzött kivonatok

A Real Nature Kft. megalakulásakor, azaz több mint 10 éve az egészséges táplálkozás jelszavát tűzte zászlójára. Ennek szellemében nyitottak idén a teaszegmens felé is a Celestial gyógyteákkal, amelyek hamarosan a hazai boltok polcain is elérhetőek lesznek.

Strasser-Kátai
Bernadett
tulajdonos-ügyvezető
Real Nature

– Celestial teáinkat a legfinomabb teák válogatásával állítjuk össze, olyan természetes hozzávalókkal, amelyek a piacon egyedülállóak – hangsúlyozza Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. tulajdonos-ügyvezetője. – Nemcsak a beltartalomra ügyeltünk, hanem a fenntarthatóságra, a környezet védelmére is: a teafilterek természetes anyaga lebomlik, mesterséges, az emberek egészségére negatív hatással lévő anyagokat egyáltalán nem tartalmaz (sem cellulóz, sem fémkapocs nem található bennük).

A Celestial gyógyteák története több mint 30 évre nyúlik vissza. Az Egyesült Államokban a Celestial márka a speciális teák körében a piac 45%-át mondhatja magáénak, a legmagasabb vásárlási rátával, háztartási penetrációval.

– 2019 őszén vezetjük be Bio Celestial teáinkat fahéj-kardamon, kamilla-levendula, gyömbér-kurkuma és matcha tea válogatásainkban – a szigorú bioellenőrzés a teákat a gazdaságoktól a fogyasztók asztaláig ellenőrzik, ideértve a termőföld, a víz és a permetezőszerek minőségvizsgálatát is – ecseteli Strasser-Kátai Bernadett. – Bioteáinkat gyümölcsteáink követik a világ minden táját reprezentálva különleges válogatásunkban, fűszeres mandarin-narancs és erdei gyümölcsös változatban, a sort pedig különleges Celestial Roibos teánk zárja. Teaválogatásaink egyszerre nyújtanak felfrissülést és feloldódást a stresszes mindennapok alatt, akár forrón, vagy akár hűtve.

Etikus és tiszta forrásból

A G.I.F.T. Kft. a Dilmah 100% Ceylon teákat közvetlenül Sri Lankáról, a termelő országból importálja, így közvetlen rálátása van az alapanyagpiacra a világ második legnagyobb teatermelő országában.

Mihályi Zoltán
ügyvezető
G.I.F.T.

– A Ceylon teát az egész világon a minőségéért keresik, így hagyományosan legalább dupla tőzsdei ára volt az itt termett teának, mint a más, nagyobb termelő országokból származónak. Ez az árkülönbség az elmúlt két év nagy szárazságai miatti terméskiesés eredményeként még tovább növekedett – mondja Mihályi Zoltán, a G.I.F.T. Kft. ügyvezetője.

Azok a márkák, amelyek nem hajlandóak kompromisszumot kötni a minőség terén, az elmúlt években a klímaváltozás nyomán jelentősen növekvő teaárakkal szembesültek. Ezért is gondolja fontosnak a Dilmah a proaktív szerepvállalást. 2018-tól valamennyi Dilmah ültetvény és feldolgozóüzem karbonsemleges, amit nap és vízenergiával valósítottak meg, 2020-ban pedig a központi csomagolóüzem is karbonsemleges lesz.

Mihályi Zoltán úgy látja, hogy a multinacionális cégek térnyerését követően több évtizedes folyamat eredményeként nagyrészt eltűnt a piacról a tiszta eredetű Single Origin tea, és többnyire csak ismeretlen eredetű kevert teákat lehet megvásárolni. A Dilmah küldetésének tekinti, hogy olyan etikusan előállított tiszta teamárkát kínáljon, amelyet a termelő országban, Sri Lankán (azaz Ceylon szigetén) kézzel szüretelnek és dolgoznak fel, annak minden aromáját, természetes finomságát és frissességét megőrizve.

A Dilmah hazai értékesítésében az Earl Grey, a Jázmin zöld és a Natúr zöld teák vannak az élen. Tavaly a Dilmah belépett a bővülő gyümölcs- és herbatea szegmensbe is Ez az új Dilmah-választék 6-féle ízben található meg egyre szélesebb körben a kiskereskedelmi láncok polcain.

A Dilmah márkaépítésének központi eleme a teával kapcsolatos tudás fejlesztése, és annak átadása. Gasztronómiai partnereiket aktívan bevonják a márka ismertségének növelésébe, kihasználva az ő online és social media felületeiket is.

– Ezen túl idén ősztől kaphatók a Dilmah teák a MOL Fresh Corner üzletekben is, ahol 4 hónapon keresztül több mint 100 töltőállomáson az eladótérben kihelyezett képernyőkön futnak figyelemfelhívó reklámjaink, továbbá decembertől a Dilmah lesz a hivatalos teamárka a Wizzair 105 repülőgépén, ahol a magyar fogyasztók folyamatosan fognak találkozni a márkával a fedélzeti magazinban – árulja el Mihályi Zoltán.

Szalai L.

Kapcsolódó cikkeink