Bocuse-piacozás és digitális műhely a Sirha METRO-standján
Egy hét múlva kezdődik az év legkiemelkedőbb élelmiszeripari és HoReCA szakkiállítása. Első nap a Bocuse d’Or hazai döntősei a METRO közel ezer négyzetméteres standjának piacáról válogatják össze az versenyfogásaikhoz a friss alapanyagokat, és ekkor derül ki az is, hogy az öt, eddig titokban tartott zöldség közül melyik lesz az, amit kötelezően használniuk kell a verseny során. A látványos főzőbemutatók, borkóstolók és a HORECA szektornak szóló digitális és egyéb előremutató megoldások bemutatója mellett a METRO biztosít alapanyagokat a Közétkeztetési Szakácsversenyhez és a fiatal séfek Chaine des Rotisseurs versenyének is.
Február 4. és 6. között rendezik meg a Hungexpo területén a Sirha élelmiszer- és vendéglátóipari szakkiállítást, amelyen a METRO ezúttal is jelentős területen lesz jelen, és három nívós szakácsversenynek is alapanyagokat biztosít. Az egyik legszínesebb pillanat a Bocuse d’Or hazai döntőseinek piacozása lesz, hiszen a METRO standról a több mint harmincféle mikrozöldség és ehető virág, a negyvenféle zöldfűszer, a hazai termelők portékái és a biotermékek közül válogatják össze a friss hozzávalókat a versenyfogásaikhoz, és itt kapják meg a titkos zöldségeket is.
A séfeknek egy szivárványos pisztrángból készülő halétellel mellett egy fürjből és kacsamájból kreált hústállal is elő kell rukkolniuk, amelyhez az alapanyagokat szintén az áruházlánc biztosítja. A helyszínen sorsolással derül majd ki, hogy a barna csiperkegomba, a csicsóka, a karfiol, a káposzta és a cékla közül melyiket kell kötelezően felhasználniuk hozzájuk. A Bocuse d’Or selejtezőjét jelentős előnnyel Veres István nyerte, második helyen Palágyi Eszter, a harmadikon pedig Haraszti Zsolt végzett. A verseny történetében először két olyan séf szerepel az első két helyen, aki jelenleg, vagy a közelmúltban Michelin-csillagos étterem konyháját vezette. A további három továbbjutó: Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland. Ők fogják tehát összemérni tudásukat és kreativitásukat. A piacozásra mindössze fél órájuk lesz a METRO egészségtudatosság standján lévő zöldségpiacon, maga a döntő másnap, február 5-én zajlik a Sirha Bocuse-standján. A zöldségeké lesz a főszerep a Közétkeztetési Szakácsversenyen is, de szintén a METRO kiállítási területén piacoznak a Chanie des Rotisseurs 27 év alatti induló séfjei, akik jövőre talán már a Bocuse d’Oron is megcsillogtathatják tudásukat.
A Sirhán a METRO kilenc kiemelt területet mutat be a látogatóknak, így például a csúcsgasztronómiai igényeket is kielégítő termékkínálatát, ezen belül is kifejezetten a vendéglátásra szabott sajátmárkás termékcsaládokat és a megrendeléseket megbízhatóan és nyomon követhetően célba juttató METRO MAX kiszállítási szolgáltatást. A standra kitelepül egy digitális műhely is, sőt, bárki ki is próbálhatja helyben a METRO újgenerációs szolgáltatásait. Ott lesznek a kiállításon azok a kényelmi megoldások is, amelyekkel a vendéglátó partnerek időt és energiát spórolhatnak a mindennapokban. A cég jelenlévő szakértőit kérdezni lehet például a professzionális konyhatervezéssel kapcsolatban, valamint a partner igényeire szabva egy profi konyha megtervezésére is lesz lehetőség. A METRO gasztronómiai tudástára, a Gasztroakadémia is izgalmas programokkal, előadásokkal és főzőbemutatókkal várja az érdeklődőket, amelyeket többek között olyan neves séfektől láthatunk, mint a tavalyi Bocuse világdöntőn szép sikerrel szerepelt Pohner Ádám.
A METRO – a digitalizáció jegyében – egy mobil applikációval is segíti a látogatókat a helyszíni tájékozódásban. Az alkalmazás használóinak semmi más dolguk nem lesz a letöltést követően, mint beolvasni a vállalat standján található egyedi QR-kódot a részletes információkért, sőt az app használatával még egy nyereményjátékon is részt vehetnek.
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >MKIK-alelnök: a gazdasági kihívásokból lehetőséget kell teremteni
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >Pisztáciaboom a világban – sok helyen kedvenc snack lesz
A pisztácia iránti kereslet világszerte folyamatosan nő, és a globális…
Tovább olvasom >