Bocuse d’Or: kihirdették a budapesti kontinensdöntő tányértémáját
Három magyar burgonyfajta lesz a tányértéma a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or európai kontinensdöntőjén, amelyet március 23-án és 24-én rendeznek meg Budapesten.

Három különböző burgonyafajta lesz a tányértéma a Bocuse d’Or budapesti kontinensdöntőjén
A Bocuse d’Or Europe tizenkilenc csapatának a magyar konyha egyik legfőbb alapanyaga, a burgonya felhasználásával kell elkészítenie tányértémáját – közölték a nemzetközi szakácsverseny szervezői csütörtökön az MTI-vel.
Mint a közlemény kiemeli, a versenyzők három magyar burgonyafajtából választhatnak: a magas minőségű Coronada alacsony szénhidráttartalmáról ismert, az Anuschkát általában salátákhoz szokták használni, míg a Madison többnyire chipsek alapanyagaként használatos.
Mindhárom buronyafajtát az Alföldön termesztik és szedik, kézi munkával – hangsúlyozzák a szervezők.
A versenyfogásokban ezeknek a termékeknek felismerhetőnek kell lenniük mind látványban, mind ízben. A résztvevő séfeknek ezeket a szezonális hozzávalókat tavaszi zöldségételként kell elkészíteniük, amelyekbe állati fehérje csak tyúktojásból és tejtermékekből kerülhet. A kész fogást melegen kell tálalni a zsűri 14 tagjának.
Mint a közlemény emlékeztet, a hústál témáját már 2021 végén közzétették: ez a magyar konyha egy másik jellegzetes alapanyaga, az őzhús lesz.
Ezzel mindkét téma reflektál a vendéglátó ország gasztronómiai kultúrájára, amelyre egyaránt jellemzők a Kárpát-medencei népek és kultúrák inspirálta hagyományok és az innováció is – áll a közleményben.
Budapest legutóbb 2016-ban adhatott otthont a Bocuse d’Or európai kontinensdöntőjének, amelyet akkor a magyar csapat nyert meg Széll Tamás séf vezetésével.
Magyarországot idén Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja (segédje), Nyikos Patrik képviseli a versenyen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését,…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Három új menüsorral újít a Michelin-ajánlott szarvasi bisztró
Három új degusztációs menüsorral újult meg a Michelin Guide Bib…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >5500 szépségrajongóval telt meg az MVM Dome
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >