Blokkk.com: Maszk nélkül boltban: még ez is pénz

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 06. 29. 12:17

Néhány nap és megszűnik a belső terekben a maszkviselési kötelezettség. A boltokban is, ami nagyszerű, de nem egészen olyan egyszerű. A maszkviselet eltörlése jócskán megdobja a vásárlási kedvet, hiszen maszk nélkül hiszi el a vásárló, hogy szabad a vásár. És ez helyet csinál a nyári vásárnak is. Főleg ilyen hőségben. Lehet cserélgetni a szabályismertető feliratokat az akciósokra. És maszk nélkül talán vonzóbb munkahely a bolt.

Vásárlók, eladók együtt szenvedték végig a kötelező maszkviselés egy esztendejét. De rövidesen, valószínűleg néhány napon belül –  5,5 millió beoltottnál – eltörlik a kötelező maszkviselést a belső terekben. Hát akkor a boltokban, plázákban is.

Rövid mérleget is vonva az eladóknak lehetett nehezebb, hiszen – némi szüneteket leszámítva – egész nap abban kellett dolgozniuk. A napjainkban újra felpörgő munkaerőhiányban feltehetően még ez is számít.

De hát a vásárló sem azzal a hévvel turkálgatott maszkban, mint a járványos időszak előtt, például egy próbafülke viszontagságai közepette.

Nos, mindennek rövidesen vége. A maszkpontoknak is. És hogy mi lesz a milliószámra vásárolt maszkocskákkal? Jó kérdés, hiszen csak az egészségügyi intézetekben lesz kötelező a viselete.

De vannak itt még más szabályok is

Bizonyára megszűnik a négyzetméter alapú vásárlószám korlátozás. Ennek oka nem csak a járványhelyzet javulása lehet, hanem az is, hogy a nyitvatartás korlátozásainak már korábbi megszüntetése nyomán szépen eloszlanak a vásárlások és igazából semmi szükség már erre. Bármilyen furcsa, mindössze a kisebb boltokban okoz némi torlódást a bejárat előtt, de csak elvétve.

A kézfertőtlenítők kihelyezése is várhatóan megszűnhet. Nem sokan használják, finoman értékelve. A legtöbb egyébként csapvizes kézmosáshoz ajánlatos sajátmárkás termék, amit bizony néha nagyon is magáénak érzett a vásárló.

Van még kötelező távolságtartás is, de hát nem sok vásárló ment mérőszalaggal a kezében vásárolni, ráadásul a boltok többségében hosszában még lehetett tartani a másfél méteres távolságot, de két polc között keresztben már nehezen, ugyanis nincs annyi centiméternyi hely. 

Volt még más is korábban, például idősáv a 65 évnél idősebbek részére, nyitvatartás korlátozása, de ezekre már csak homályosan, vagy sehogy sem emlékszünk.

Feliratcsere: vásárlószám helyett nyári vásár

Manapság egy boltbejárat és környéke a védekezési kötelezettségeket felsoroló feliratokkal van tele. A kirakatokba is jutott belőlük bőven, a bolt adottságaitól függően. Hát ezeket lehet most levakarni.

Nagy baj lenne egyébként, ha a boltos korlátozásoknak csak egy része szűnne meg, hiszen akkor vagy új feliratozás kellene, vagy lehetne áthuzigálni, leragasztgatni a fölösleges részeket.

És akkor a vásározás. A kényszerű boltbezárásokat követően lassan térnek vissza a vásárlók a hagyományos boltokba, érthető is az óvatosság. Ráadásul a maszkocska is az arcon visszafogottságra int, még ha nem is vesszük észre. De hát akkor ennek mostanság vége. De eddig is futottak a vásárlócsalogató reklámok a boltos újranyitást követően, már akinek volt rá pénze. Az árengedmény is pénzbe kerül a boltosnak, bármilyen furcsa is, hiszen lemond a bevétel egy részéről. 

A nyári vásárt a legfürgébbek már július első felében elkezdték régebben is, ha nem is olyan lehengerlő áradatban, mint a Black Friday-t novemberben a webáruházak. Áprilisban, májusban az újranyitás tolta meg a reklámokat, kellettek nagyon.

És ha nem kell már a maszkocska, amiben azért nem egy nagy élmény vásárolni, és amúgyis jönne az újabb akciós hullám, a hőség pedig a nyakunkon, július elején beindulnak a nyári vásárok. Mint régen.

Maszk nélkül hiszi el a vásárló, hogy újra szabad a vásár.

(blokkk.com, 2021. június 28.)

 

Kapcsolódó cikkeink