Bajban a francia sajtgyártás
Drasztikusan visszaesett a sajtfogyasztás az egészségügyi járvány kezdete óta, a termelők úgy érzik, cserben hagyta őket a francia kormány. Sokakat csőd fenyeget – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség nyomán az origo.
FORRÁS: PHANIE/GARO/PHANIE/GARO, origo
Minden második francia sajtüzem bezárt a koronavírus-járvány miatt.
A védett származási helyen előállított termék, azaz AOP minősítésű sajtok fogyasztása március közepe óta kétharmadával esett vissza, ezért néhány neves gasztronómiai szereplő összefogott, hogy felhívják a figyelmet az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott sajtokat fenyegető veszélyre.
A híres Bleu d’Auvergne sajt előállítása szinte teljesen leállt, és 60 százalékkal csökkent olyan legendás sajtok fogyasztása, mint a Saint Nectaire, a Rocamadour, és a normandiai brie és camembert.
Michel Lacoste, a CNAOL (a CNAOL egyesíti a francia tejipari összes védelmi és irányítási szervezetét) elnökének elmondása alapján ez csaknem 160 millió eurós veszteséget jelent a franciaországi sajttermelők számára.
A piacok és az éttermek bezárása nagyban hozzájárul ehhez a csökkenéshez, hiába van készleten sok sajt, a termelők egyszerűen nem tudják eladni.
Szerintük az sok vállalkozásnak végzetes lehet.
Mivel a sajttermelők folytatták a gyártást a karantén kezdete óta, túltermelés alakult ki, felhalmozódott kétezer tonna kiváló minőségű AOP sajt, amiből azóta 140 tonnát már megsemmisítettek.
A sajttermelők arra panaszkodnak, hogy az állam cserben hagyta őket, semmiféle támogatást nem kaptak, ezért több száz francia sajttermelő csődbe mehet. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Drágulhatnak a sajtok: kikerültek az árréskorlátozás alól a félkemény fajták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bővíti a Bel a The Laughing Cow gyártását Spanyolországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Auchan új stratégiát hirdetett az Auchan Franciaországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több, mint 5 millió forint adomány a jótékonysági borárverés eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar innovatív tojástermékek Szaúd-Arábiában?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szakértő: a szezonális munkák órabére 10-20%-kal magasabb, mint az állandó fix munkáké
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
