Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra is szigorú szabályok vannak érvényben a ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) betegség megállítása érdekében. A vírus továbbra is komoly fenyegetést jelent Magyarországon. Bár egyelőre nem történt új kitörés, a veszély nem múlt el, ezért a hatóságok folyamatosan védekeznek és szigorú korlátozásokat tartanak fenn. A vírus elleni védekezésben az állattartók felelőssége továbbra is óriási. Az eddig fertőzött öt telepet a hatóságok teljesen felszámolták, de a védekezés folyamatos, a korlátozások és intézkedések az aktuális járványhelyzethez igazodva frissülnek.

(Fotó: Pixabay)
Pásztor Szabolcs országos főállatorvos és a Nébih szakemberei az aktuális helyzetnek megfelelően folyamatosan vizsgálják és szükség szerint módosítják az RSZKF betegséghez kapcsolódó intézkedéseket. Jelenleg egyaránt érvényben vannak a szlovákiai és hazai kitörések 10 kilométeres körzetébe eső településekre, az ezeken kívüli korlátozás alatt álló területre vonatkozó, valamint az egész országot érintik bizonyos előírások. Tilos élő, fogékony állatokat szállítani az érintett megyék egyes részein (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom). Fertőzésgyanú esetén a hatóság azonnal kivizsgálást indít. A korlátozások településenként is eltérhetnek, a részletek mindig frissülnek. A mindenkori hatályos, elrendelt intézkedések részletesen elérhetőek a Nébih portálon: https://portal.nebih.gov.hu/-/ragados-szaj-es-koromfajas-jarvany-kapcsan-elrendelt-hazai-intezkedesek
A hatósági mintavétel a betegség kiszűrése érdekében folyamatos, ezidáig 1525 gazdaságban történt mintavétel, negatív eredménnyel
Továbbá vadmonitoring vizsgálat, a korlátozás alatt álló területeken és országos szinten is zajlik. Eddig egyetlen fogékony vadból sem mutatta ki a vírust a Nébih, míg 968 vadminta esetében igazolták a szakemberek, hogy RSZKF-től mentesek.
A Nébih, a kormány- és járási hivatalok szakemberei minden erejükkel küzdenek az RSZKF betegség megfékezéséért
Minden lehetséges lépést megtesznek a károk csökkentése és a vírus terjedésének mielőbbi megfékezése érdekében. A korlátozások és intézkedések köre a járványügyi helyzethez igazodva változik. A cél egyértelmű: megállítani a vírust, megóvni az állatállományt és a gazdákat a súlyos gazdasági károktól. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy mindenki betartsa a szabályokat – gazdák, fuvarozók, teleptulajdonosok egyaránt. Az RSZKF betegséggel kapcsolatban minden információ naprakészen elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/rszkf
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Május végén Magyarország kihirdetheti a mentességet a ragadós száj- és körömfájás ügyében
A ragadós száj- és körömfájás vírus utolsó kitörése óta nem…
Tovább olvasom >Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás
A magyar mezőgazdaságban a generációváltás támogatása kiemelt ügy, ugyanis a…
Tovább olvasom >Drámai fagykárok sújtják a magyar gyümölcstermesztést – Paradigmaváltásra van szükség
A 2025-ös év a hazai gyümölcstermesztés egyik legsúlyosabb válságaként fog…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Innovációk napján kerültek átadásra az „Inno d’Or – Év innovációja 2025” díjak
Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Trade magazin által életre…
Tovább olvasom >Az euróövezetben 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak március után áprilisban is
Az euróövezet éves inflációs rátája áprilisban az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >Üzlet, innováció, kapcsolatépítés: FRUIT LOGISTICA
Töretlen lendülettel és minden eddiginél pozitívabb visszajelzésekkel zárult a világ…
Tovább olvasom >