Az év végén megtört a magyar ipar lendülete

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 02. 07. 13:30

A várakozásoktól elmaradt az ipari termelés tavaly decemberben, az elemzők szerint azonban nem kell túlságosan messzemenő következtetést ebből levonni, mivel szerintük nagy bizonytalanságot hordoz az adat magában.

A KSH kedden azt közölte, hogy tavaly decemberben 2,1 százalékkal emelkedett az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, munkanaphatástól megtisztítva 6,7 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelés decemberben 7,4 százalékkal csökkent. Egy évvel korábban, 2010 decemberében még 10,5 százalékos volt a havi visszaesés.

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője azt közölte, a várakozásoktól lényegesen elmaradva, 2,1 százalékkal nőtt az ipari termelés tavaly decemberben, azonban munkanaphatástól megtisztítva 6,7 százalékra gyorsult a növekedés az előző havi 3,5 százalék után. Ez utóbbiban lényeges szerepet játszik a bázishatás, mivel havi összevetésben 7,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

A szakértő szerint a havi visszaesés önmagában nem tekinthető váratlannak, mivel a külső kereslet lassulása, az ipari megrendelések csökkenése, valamint a novemberi jelentős növekedés erre utalt, azonban a vártnál alacsonyabb éves növekedést részben az okozhatta, hogy az egy évvel korábbi bázist jelentősen felfelé módosították.

A KSH még az ipari termelésről január közepén kiadott legutóbbi havi jelentésében is azt közölte, hogy 2010 decemberében 13,8 százalékkal csökkent a termelés novemberhez képest, ezt 10,5 százalékos visszaesésre módosította.

Suppan Gergely szerint immár a harmadik éve megfigyelhető, hogy decemberben jelentősen visszaesik a szezonálisan és munkanappal kiigazított termelés az előző hónaphoz képest, ami felveti annak a kérdését, hogy a termelők megváltoztatták termelési szokásaikat, így a szezonális kiigazítás nem megfelelően szűri ezt a jelenséget.

A szakértő szerint az is megfigyelhető, hogy a decemberi jelentős mértékű visszaesést hasonló mértékű növekedés kíséri januárban, így az év első két hónapjában 0-1 százalék körüli növekedésre számítunk, azonban a márciusban elinduló termelés a kecskeméti Mercedes üzemben, illetve a javuló német gazdasági kilátások hatására újra gyorsulhat az ipari termelés.

Az év második felében a külső konjunktúra enyhe javulása, valamit a tavaly év közepétől jelentkező gyenge bázisok is hozzájárulhatnak a termelés növekedéséhez, azonban a belső kereslet hiánya továbbra is negatív hatással lehet a termelésre. Suppan Gergely azzal számol, hogy az idén az ipari termelés bővülése 5,5-6 százalékos lesz.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint az adatok nagy bizonytalanságot hordoznak magukban, szerinte az is elképzelhető, hogy a számok módosulnak a végleges számításokkor. Ezért – mint fogalmazott – nem kell túlságosan messzemenő következtetést levonni. Megjegyezte, hogy már a várakozások is széles sávban ingadoztak.

Az Erste Bank szakértője az idei évre az ipari termelés 3,5 százalékos bővülését tartja reálisnak. Szerinte a már közzétett feldolgozóipari beszerzési menedzserindexek alacsonyabbak az idén, mint egy évvel ezelőtt, ezért az első félévben nem várható jelentős növekedés. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink