Lezárult a Magyar Nemzeti Galéria és az LG fotópályázata
Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta. A nyereményeket július 2-án, a Magyar Nemzeti Galériában, ünnepélyes keretek között vehették át a díjazottak.

Barok Gabriella – Kiránduló nő
Az LG Life’s Good szlogenje, valamint a festményre emlékeztető LG ARTCOOL Gallery Special légkondicionáló koncepciója hívta életre a vállalat és a Magyar Nemzeti Galéria fotópályázatát, amely immár a felek második közös művészeti kezdeményezése volt. Az élet szép! Keretezd újra! című fotópályázat arra hívta fel a figyelmet, hogy a hétköznapi pillanatok is lehetnek olyan szépek és értékesek, mint egy galériában kiállított műalkotás. A pályázók feladata az volt, hogy megmutassák, hogyan válhatnak festői szépségűvé a mindennapok apró pillanatai, amelyek mellett sokszor elsiklik a figyelmünk – mindezt pedig a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének egyik műalkotásából inspirálódva kellett megörökíteniük.
A beadott pályázatokat művészettörténészekből és múzeumi szakemberekből álló zsűri értékelte. Az első helyezett Barok Gabriella Kiránduló nő című fotója lett, amelyet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye ihletett. A nyertes egy nagy értékű LG ARTCOOL Gallery Special légkondicionálóval térhetett haza, amelynek különlegessége, hogy egyáltalán nem hasonlít egy hagyományos klímaberendezésre: négyzetes kialakítása, fa kerete és tetszőlegesen cserélhető előlapja miatt pontosan olyan, mintha egy képet akasztottunk volna a falra.
A második helyezett Mádl Janka Anyák napja című fotója lett, amelyet a Mária a gyermek Jézussal című műalkotás inspirált. A második helyezett egy LG DUALCOOL AI Air Premium Single Split légkondicionálót vihetett haza. A harmadik legjobb pályamű Kiskarándy Nánásy Ilona A zöldmadár című fotója lett, amelynek inspirációja Vinczellér Imre A kékmadár II. című festménye volt. A harmadik helyezett egy LG DUALCOOL Special Single Split légkondicionálóval szerelheti fel otthonát.
A nyeremények speciális jellegére való tekintettel az LG Electronics a díjak telepítését országos lefedettségű, minősített partnerhálózatán keresztül biztosítja a nyertesek számára.
A díjazott képekről és a pályázatról további részletek a Magyar Nemzeti Galéria weboldalán olvashatók.

Mádl Janka – Anyák napja

Kiskarándy Nánásy Ilona – A zöldmadár
Kapcsolódó cikkeink
Az LG közzétette 2024-2025-ös fenntarthatósági jelentését
Közzétette 2024–2025-ös fenntarthatósági jelentését az LG Electronics (LG), amelyben hivatalosan…
Tovább olvasom >Az LG felvásárolja a prémium vízmelegítő megoldásokat gyártó norvég OSO-t
Az LG Electronics (LG) megvásárolja Európa egyik vezető vízmelegítő megoldásokat…
Tovább olvasom >Egymillióval nőhet a lakossági klímák száma Magyarországon – így válasszunk okosan
A háztartási klímaberendezések száma két évtized alatt megtízszereződött Magyarországon, jelenleg…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy áremelési hullám várható a kereskedelemben
2025 első felében általánosan csökkenő áremelési szándékokat tapasztalt a GKI…
Tovább olvasom >A gyerekek jövője most a tét – 198 Tesco-üzletben lehet szavazni
Országszerte 198 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és…
Tovább olvasom >Az infláció az eurózónában 2 százalékra, az EU-ban 2,3 százalékra gyorsult éves szinten
Gyorsult az infláció növekedése az euróövezetben és az Európai Unióban…
Tovább olvasom >