Az európai kiskereskedők szövetsége megoldást vár a Vörös-tengeri válságra
Az európai kiskereskedők szövetsége (Ecommerce), mely a nagyobb boltláncokat tömöríti, felhívta az Európai Uniót, hogy sürgősen oldja meg a Vörös-tengeren kialakult szállítási válságot, mivel ez beláthatatlan következményekkel járhat.
A szervezet levelet címezett a belga külügyminiszternek, tekintettel arra, hogy Belgium látja el az EU elnökségének tisztségét 2024 első felében. Az Ecommerce szerint már látszanak a káros hatások annak következtében, hogy a jemeni húszi lázadók drón- és rakétatámadásai miatt a konténerszállító hajók kénytelenek megkerülni az Afrika déli részét. Ennek következtében 2-3 héttel meghosszabbodik a szállítási idő Ázsiából Európába, ami nehezíti a beszállítói láncok hatékony működését. Emellett növeli a költségeket, ami veszélyeztetheti a fogyasztói infláció csökkenő tendenciáját Európában.
Az Ecommerce felszólítása különösen súlyos, tekintettel arra, hogy a szervezetben olyan vezető európai áruházláncok találhatók, mint a Lidl, a Tesco és a H&M. A kiskereskedők összességében azt várják az EU-tól, hogy sürgősen határozott és összehangolt intézkedéseket tegyenek annak érdekében, hogy biztosítsák a Vörös-tenger–Szuezi-csatorna útvonalon történő hajózás biztonságát. A szállítási válság kezelése kiemelt fontosságú, mivel a probléma hosszú távú hatásai kihatnak az európai kiskereskedelmi láncokra és az inflációs mutatókra is.
Kapcsolódó cikkeink
Jön a szintetikus hús és a műtojás?
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette két új európai polgári kezdeményezés…
Tovább olvasom >Így áll a magyar átlagkereset és vásárlóerő az európaihoz képest
Az európai országok között jelentős különbségek mutatkoznak az átlagos éves…
Tovább olvasom >Lassult az euróövezeti infláció júniusban
Lassult az éves infláció az euróövezetben júniusban az Európai Unió…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >