Az élelmiszer-előállítás területén is megvédjük hazánk szuverenitását
Megvédjük szuverenitásunkat Brüsszellel szemben, hazánk ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is maga dönthesse el, hogy milyen technológiával előállított növényeket termeszt a saját területén – mondta Nagy István agrárminiszter Brüsszelben.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/11/Webes-rogzites_21-11-2023_204337_kormany.hu_-300x219.jpeg)
(Fotó: AM)
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2023. november 20-i ülésén az agrárminiszterek vitát folytattak az új génkezelési technikákról szóló bizottsági javaslatról, amely kötelezővé tenné a tagállamok számára az ilyen technológiákkal előállított növények használatát. A miniszter szerint biztosítani kell a tagállamok számára az önrendelkezés jogát, vagyis, hogy maguk dönthessék el, hogy milyen technológiával előállított növényeket akarnak termeszteni a területükön. Hazánk ebben a kérdésben is megvédi szuverenitását – tette hozzá. Nagy István ismertette, hogy a tervezet a Magyar Országgyűlés álláspontja szerint is ellentétes a szubszidiaritás elvével, ezért egyértelműen biztosítani kell a tagállamok számára a lehetőségét, hogy maguk dönthessenek ebben a kérdésben. Az Európai Bizottság javaslata a tekintetben is javításra szorul, hogy a biogazdálkodás egyértelműen lehatárolható és elválasztható legyen az új génkezelési technikákkal előállított terményektől – emelte ki a tárcavezető.
Franciaország javaslata is napirendre került
A tanácsülésen Franciaország kérésére a gazdálkodók számára termőterületük meghatározott százalékán kötelezően fenntartandó nem termő területekre vonatkozó szabályok 2024-es évre történő enyhítése is napirendre került, amellyel az agárminiszterek többsége egyetértett. Nagy István kiemelte, a gazdák talán soha nem néztek szembe annyi kihívással, mint napjainkban, amelyek olyan szinten nehezítik meg a termelést, hogy az régen nem látott finanszírozási nehézségeket okoz számukra. Ebben a helyzetben a gazdáknak könnyítésre van szükségük, hogy a termelési potenciált fent tudják tartani. A francia vezetéssel benyújtott közös javaslat ezt segítené elő, hiszen lehetőséget biztosítana a gazdáknak arra, hogy a nem termő területeken növényvédőszerek használata nélkül vessenek ökológiai jelentőségű másodvetést vagy nitrogénmegkötő növényeket. Ez a megoldás nem befolyásolná jelentősen a zöld célkitűzések elérését, viszont nagyban segítené az európai gazdaságok termelési potenciáljának fenntartását, mondta az agrárminiszter. Az ülésen a vidéki területek hosszútávú jövőképe kapcsán Nagy István emlékeztetett arra, hogy a mezőgazdaság nemcsak a vidéken élők, de az egész társadalom számára kiemelt jelentőséggel bír, hiszen szerepe elvitathatatlan az élelmezésbiztonságban, a foglalkoztatásban és a fenntarthatóságban. Emellett természeti és kulturális örökségünk alapja is, melynek megőrzése közös felelősségünk. Éppen ezért fontos a vidék népességmegtartó erejének erősítése, a vidéki gazdaságok versenyképességének növelése, az infrastruktúra fejlesztése, valamint a városi és vidéki életszínvonal közötti különbség csökkentése. Ezzel érhető el, hogy jó legyen vidéken élni és a fiataloknak is perspektívát kínáljon a vidéken maradás – fűzte hozzá a tárcavezető. Ahogy az a napokban ismertté vált a kormány a szuverenitás védelméről indított nemzeti konzultáció keretében is kitér a génmódosított élelmiszerek veszélyére miután Brüsszel megnyitotta a határokat az ukrán génmódosított gabonaszállítmányok előtt. A magyar emberek ismét elmondhatják a véleményüket arról, hogy szerintük meg kell nyitnunk a piacunkat a génmódosított ukrán gabona előtt vagy minden lehetséges módon ki kell állni a magyar gazdákért, és biztosítani kell a magyar mezőgazdaság GMO-mentességét.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a nyári kapás növényeknek nagy szükségük lenne csapadékra
A nyári kapás növényeknek ebben az időszakban lenne szükségük a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >