Az éghajlatváltozás hatásai megkérdőjelezhetetlenek
A szokatlanul száraz nyarat követően a Világgazdasági Fórum számára elvégzett kutatás eredményei fordulatot jeleznek elő a magyarok klímaváltozással kapcsolatos hozzáállásában. A lakossági visszajelzések alapján a mexikóiak után mi érezzük meg leginkább a klímaegyensúly megbomlását és a szélsőséges éghajlat hatásait.
Az Ipsos évtizedes múltú What Worries the World havi tracking kutatásából megállapítható, hogy Magyarország lakosságának mindössze tizede gondolta az elmúlt félévben az éghajlatváltozást korunk egyik legfőbb problémájának (legutóbb 11% említés), míg a globális átlag ennek közel kétszerese. Egyes nyugat-európai országok, mint Franciaország, Németország vagy Hollandia lakosságának nem kevesebb, mint harmada fejezte ki aggodalmát az éghajlatváltozással kapcsolatban hónapról hónapra.
Arról pedig már a kutatóvállalat Effects of Climate Change szeptemberi, 34 országban, több mint 23 ezer válaszadó megkérdezésével készült kutatása árulkodik, hogy mindezek ellenére Európában Magyarország (74%), továbbá Törökország (74%) polgárai érzik meg legerősebben a klímaváltozás hatásait (1. ábra).
Véleménye szerint mennyire van súlyos hatása a klímaváltozásnak az Ön lakóhelyén? (a „nagyon súlyos” és „súlyos” válaszok említésének összege), N=23.507
Forrás: Ipsos
28-ból mostanra már 22 országban jelenthető ki, hogy a lakosok többsége súlyosnak minősíti a klímaváltozás hatásait a közvetlen környezetében, míg legkevésbé a svédek érzékelnek direkt jeleket maguk körül. A következő tíz évre vonatkozó várakozások sem optimistábbak: nincs olyan ország, ahol ne lennének többségben azok, akik szerint továbbra is jelentősen fog romlani a helyzet – és megint csak kiemelkedik Magyarország a globális átlagnál jelentősen magasabb értékével (86% vs. 71%, ld. 2. ábra).
Véleménye szerint mennyire súlyos hatása lesz a klímaváltozásnak az Ön lakóhelyén az elkövetkező 10 évben? (a „nagyon súlyos” és „súlyos” válaszok említésének összege), N=23.507
Forrás: Ipsos
Az Ipsos elemzése kimutatta, hogy a nők, valamint a magasabban iskolázott társadalmi rétegek mutatnak nagyobb érzékenységet a klímaváltozás hatásaira. Globális szinten minden harmadik állampolgár (35%) készült fel arra, hogy 25 éven belül el kell hagyni jelenlegi lakhelyét – ez az arány a fiatalok körében még ennél is magasabb (43% tartja valószínűnek a 35 év alatti felnőttek körében). A törökök körében az otthonok elhagyásának valószínűsége 64%, Magyarországon ennek fele (32%), azaz a világátlagnak nagyjából megfelelő.
A jelenség nem függetleníthető az energiaárak, az infláció és általában a nemzetközi konfliktusok problémájától. Az Ipsos Global Inflation Monitor júliusi kutatása szerint a világon hazánkban, valamint éppen Törökországban a legsötétebb a kép. 28 ország közül Magyarországon aggódik legjobban a lakosság a további áremelkedésektől (a felnőttek 91%-a), és a törököket követve a magyarok várnak legnagyobb arányban életszínvonal-zuhanást 2022 második felében (51%).
Szeptemberben hazánk polgárainak többsége kézhez kapta az első emelt áras villany- és gázszámlát. Kiegészítve ezt a sokkhatást a nyári szárazság tapasztalataival talán nem is meglepő, hogy változik a magyar álláspont, hiszen most már saját bőrünkön – nem mellékesen saját zsebünkön érezzük, hogy vége annak a kényelmes világnak, amelyhez hozzászoktunk. //
Kapcsolódó cikkeink
Mit tehetnek a vállalatok a munkahelyi jóllét érdekében?
A munkahelyi jóllét csak egy jól hangzó fogalom, vagy a…
Tovább olvasom >Nemzetközi kutatás: a fiataloknak fontosabb az állásuk biztonsága, mint a fizetésük mértéke
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú…
Tovább olvasom >Jöhetnek a mentes gabonafélék
A Fusarium nemzetségbe tartozó növénypatogén gombák által termelt mikotoxinok –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >