Árvesztés a húsiparban

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 14. 08:00

Magyarországon a hazai vágósertésért októberben, átlagosan kilónként, hasított súlyban 363 forintot fizettek a feldolgozók. Ez az ár nyolc százalékkal maradt el az egy hónappal korábbitól, és 9 százalékkal volt kevesebb, mint 2008. októberben.Jelenleg az EU-ban és Magyarországon a sertésállomány és a sertéshústermelés visszaesésénél csak a kereslet csökkenése nagyobb. Az EU-n kívüli export akadozik, ezért a nagy exportáló országok az unió belső piacán igyekeznek elhelyezni az élő sertéseket, illetve a sertéshúst. Magyarországon további gondot okoz a gyenge forint, ez ugyanis az importot erősíti. A piaci információkból kiderül, hogy az importból származó sertés hét százalékkal kerül kevesebbe, mint a hazai.
A termékpálya többi fázisa követte a termelői árak csökkenését, de kisebb mértékben, például a félsertés feldolgozói ára már csak öt százalékkal mérséklődött, miközben – a KSH adatai szerint – alig egy százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest.
A vágócsirke november első három hetében felvásárolt mennyisége 9 százalékkal volt magasabb az előző évinél, közben a termelői ár nem változott. A csirkehúsok 45–47. heti belföldi értékesítése három százalékkal nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest. Mindegyik vezértermék értékesítési ára csökkent, a friss grillcsirke ára 4 százalékkal, a csirkecombé egy százalékkal, a csirkemellé pedig 8 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.
A pulykahúsok belföldi értékesítése közel negyedével csökkent ugyanebben az időszakban. A pulykamellfilé feldolgozói értékesítési ára öt százalékkal volt alacsonyabb, ugyanakkor a pulykaalsócomb és -felsőcomb ára továbbra is jelentősen meghaladta a tavalyi árszintet, mert 20, illetve 18 százalékkal kellett többet fizetni érte.

A vágósertés vágóhídi belépési ára* az Európai Unió országaiban („E” minőségi kategória), Ft/kg, hasított hideg súly**
Országok 2008. 2009. 2009. 48. hét/ 2009. 48. hét/
47. hét 48. hét 47. hét 48. hét 2008. 48. hét % 2009. 47. hét %
Belgium 372 370 336 339 91,70 100,99
Bulgária 486 469 461 463 98,76 100,45
Csehország 410 404 370 365 90,32 98,69
Dánia 365 356 345 326 94,44 104,38
Németország 423 411 371 373 90,90 100,66
Észtország 433 423 382 388 91,75 101,64
Görögország 502 487 436 446 91,40 102,29
Spanyolország 359 357 362 353 101,37 103,59
Franciaország 364 348 315 321 92,15 101,77
Írország 379 368 321 324 88,08 100,91
Olaszország 474 450 427 498 88,33 93,05
Ciprus 383 371 403 396 106,62 98,24
Lettország 504 466 373 388 83,11 103,92
Litvánia 463 465 387 381 82,01 98,36
Luxemburg 415 414 373 374 90,55 100,34
Magyarország 413 484 384 385 90,25 100,15
Málta 490 476 486 490 102,99 100,91
Hollandia 371 361 329 332 92,05 100,86
Ausztria 399 388 347 351 90,39 101,13
Lengyelország 403 405 361 354 87,27 97,91
Portugália 377 377 366 374 99,41 102,39
Románia 473 453 417 419 92,54 100,57
Szlovénia 387 380 356 362 95,15 101,71
Szlovákia 441 430 375 389 90,42 103,75
Finnország 407 402 369 371 92,39 100,67
Svédország 407 390 390 389 99,77 99,69
Egyesült Királyság 410 399 405 404 101,35 99,90
EU 397 388 358 36 92,94 100,70
* Az ár tartalmazza a szállítási költséget is. ** Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: EU Bizottság, AKI


Kapcsolódó cikkeink