Anziksz Indiából

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 02. 00:09

Szingapúr – Ázsia központja nemcsak pénzügyi, hanem kereskedelmi szempontból is. Tőle pár órányi repülőút után egy másik világba csöppenhetünk – ami az országon, Indián belül is kivételes státust élvez. Ez Goa, India legkisebb állama a Dekkán-félsziget nyugati részén, melyet a portugál hagyományoknak megfelelően többségében katolikus vallású emberek lakják.

Globális márkák, helyi vásárlók

A fizetőképes kereslet adott, így szívesen nyitnak boltot a legismertebb márkák, hogy legújabb termékeiket kínálják, akár szilveszter éjszaka is, amikor szívesen vásárolnak az óévet búcsúztatók.

Az áru a világ minden tájáról érkezik a világ legnagyobb konténerkikötőjébe, ahol több millió konténer fordul meg évente. Daruhegyek segítik a kirakodást, és a kikötő mindig zsúfolt a kirakodásra váró hajóktól.

Sok a puccos szálloda, resort, de a török riviérával összehasonlítva tágabb a tér, és az egyedülállóan ropogós, fehér tengerparton kilométereket lehet gyalogolni tumultus nélkül. A szabad piac népszerű és multifunkcionális, a nyitvatartási idő után szarvasmarha-legelőként működik.

Kisbolt, iroda és posta egyben

A kisebb boltok elsősorban hagyományos kiszolgálási módszerrel működnek, és a megszokott választékon felül több szolgáltatást is kínálnak, a fénymásolástól a postai szolgáltatásig. Az élelmiszer olcsó, különösen nagy a választék friss gyümölcsből, zöldségből, és persze a friss hal sem hiányzik a kínálatból.

Süt a nap hétágra, ha nincs monszun időszak, az életminőség kiváló. Az emberek, szegény és gazdag, egyaránt őszintén kedves, nyílt, segítőkész, az erőszak mindennemű megnyilvánulása hiányzik. Nem rossz kiindulópont a társas együttéléshez.

De ez a hely sem hibátlan. Az oroszok már nemcsak a spájzban, hanem itt is itt vannak. Mivel csapatban utaznak, ahol megjelennek, nem maradnak észrevétlenek, bár ez sokak számára még szórakoztató is lehet. A mi régiónkból jövő számára a velük való nyaralás nem mindig kellemes.

Mindent lehet kapni kicsiben is

A főváros, Panaji éppúgy tükrözi a 80-as éveket, mint a több száz évvel ezelőtti portugál építészet jegyeit, de egyúttal márkás boltok sorával zárkózik fel a mai kívánalmakhoz.

Itt is megjelentek a bevásárlóközpontok, nemcsak a külvárosban, hanem a zsúfolt belvárosban is. Egyidejűleg persze megmaradtak a hagyományos indiai választékot forgalmazó kisebb üzletek, amelyek előtt elsősorban férfiak beszélgetnek, játszanak.

Az utcák nyüzsgőek, akár szépek is lehetnének, de a látvány elszomorító. A szép épületek mára az enyészet martalékává váltak.

Láthatólag ez a tény nem izgatja őket, inkább arra ügyelnek, hogy meglegyen a mindennapi hal vagy csirke, curry és rizs. Ez a kedvenc ételük, amelyet jó megkóstolni, de én inkább a rántott húsra szavazok.

Érdekes, hogy szinte mindent lehet kis csomagolási egységben kapni, tudván, hogy nem mindenkinek futja nagyobb kiszerelésű termékre, tehát a pénztárca bőségére is gondolnak. A szabad tűzön való főzés fertőtlenít, ezért bátran kóstolgathatjuk az efféle ételeket.

A fejlődés paradicsoma

Mivel sörben utazom, megkóstoltam a helyi söröket, amelyek közül a Kingfischer a legelterjedtebb, mindenhol kapható, különböző csomagolásban, üveges, csapolt, dobozos, minden mennyiségben fogy. Igazi lager, világos sör, 5 fokos erősségben, víz helyett is kiváló.

A közel 20 milliós lakosság színes paletta a vásárlásban és fogyasztásban is. Itt természetes a híd alatt vagy az utcán alvó emberek sokasága, és a turistáknak mutogatott, egy család által lakott felhőkarcoló.

Az újságok tele vannak jobbnál jobb álláshirdetésekkel, persze képzett, nyelveket beszélő munkatársakat keresnek. Itt a kereslet a nagyobb és a kínálat növelése a cél, helyi, szakképzett munkaerővel. Lehet, hogy a magyarok számára is jó munkavállalási terep, ki tudja, mit hoz a jövő.

Ázsia a telített, válsággal küzdő Európához képest a fejlődés paradicsoma. Napról napra emelkednek ki épületek, üzletek, irodaházak a semmiből, és ösztönzik az ott lakókat: költs, fogyassz, minél többet!

Kapcsolódó cikkeink