Amit a kormányzat meg tud tenni a vendéglátásért, és amit nem
A kormányzat láthatóan elengedte a szakma kezét, de ez valahol érthető is, hiszen senki nem tudja, meddig és mennyivel kellene támogatnia az összeomlás elkerülését – nyilatkozta lapunknak tegnap Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. – Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy ennyi vendéglátóipari szolgáltatására jó ideig nem is lesz szükség, az is kérdés, kit kell a rendelkezésre álló forrásokból támogatni. És mindezt egy olyan iparágban, amiben a tulajdonviszonyok várható átrendezése előtt állunk!

Ki dönthetné el, kinek jusson „lélegeztetőgép”?
Nehéz helyzetbe kerül az utánpótlás is: most, amikor az oktatás rendszerének átalakítása zajlik, a tanulóknak nincs gyakorlati képzési helyük!
Ami viszont az éttermek számára „gyorssegély” lehetne: jön a Karácsony, ami hagyományosan erős időszak a szakmában, és az emberek az ünnepek alatt biztosan nem gyorséttermekből, pizzériákból szeretnének ebédet, vacsorát rendelni.
Üzletek felszínen maradását, munkahelyek megőrzését segíthetné, ha a házhozszállítás áfáját legalább abban a helyzetben 5%-ra csökkentenék, amikor az étterem munkatársai maguk szállítják ki az ételt.
A teljes interjút lapunk következő számában olvashatják.
Kapcsolódó cikkeink
Új házhoz szállítási szolgáltatást indított a Deliveroo
A Deliveroo Deliveroo Express nevű új szolgáltatása az Egyesült Királyságban…
Tovább olvasom >Ünnepség a Gundel-emléktáblánál
Szűk körben, csendes megemlékezéssel ünnepelte Gundel János (1844–1915) születésnapját az…
Tovább olvasom >Tavaly az AI gondoskodott a boldog karácsonyi vásárlási élményről
A mesterséges intelligencia (AI) a legutóbbi karácsonyi vásárlás során is…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >A szabályosság művésze – A nap képe
Száz ételt örökít meg Robert Patell vagy ezret – valahogy…
Tovább olvasom >Csak tudnám, minek barátkozok veled! – A nap videója
Két páratlan párost is bemutat egyszerre a Zwack legújabb reklámfilmje:…
Tovább olvasom >