AKI: több műtrágya ára is jelentősen visszaesett
Bár a műtrágya összességében még mindig drágább, mint egy éve, néhány termék ára már a tavalyi szintre csökkent az első negyedévben – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban.
A műtrágyaárak 10-40 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet 2023 első három hónapjában, de a karbamit alig drágább, mint egy éve, a szuperfoszfát pedig kicsivel még olcsóbb is. A korábbi jelentős drágulás, valamint az ellátási gondok a keresletet szintén visszavetették, a belföldi értékesítés 39 százalékkal mérséklődött egy év alatt. A kereslet változását okozta az is, hogy az EU a talaj és a természetes vizek nitrogén- és a foszforszintjének visszaszorítására törekszik, ezért a termelők új megoldásokat keresnek. Egyre keresettebb például a szerves trágya, de tápanyagpótlás mellett a talajélet fenntartása, a nedvességtartalom biztosítása is felértékelődött. Hozzátették, hogy a növényvédőszerek értékesítése hasonló mértékben, 37 százalékkal esett vissza éves összevetésben. Egyedül a gombaölők eladása nem változott, miközben a rovarölőké és a gyomirtóké jelentősen csökkent, és a termékek árai is szinte kivétel nélkül nagy mértékben, akár 50 százalék felett drágultak.
A 2022-es adatok alapján a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma 65 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva
Összesen 385 milliárd forintért vásároltak a gazdálkodók és agrárvállalkozások tavaly. A 80 milliárd forintos alkatrészvásárlás 12 százalékkal haladja meg az előző év forgalmát. A mezőgazdasági termelők továbbra is az erőgépek beszerzésére fordították a legtöbbet, ez tette ki a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 61 százalékát tavaly. A teljes értékesítésből a traktoroké 36 százalék, a gabonakombájnoké 13 százalék volt, de közben a gyümölcs- és szőlőápolás gépei iránt jelentősen nőtt az érdeklődés – olvasható az összesítésben.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely…
Tovább olvasom >Tovább nő a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024-ben a szarvasmarha vágása…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >Új alapokra helyezi együttműködését Magyarország és a FAO
A magyar kormány és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete…
Tovább olvasom >