A Wizz Air megdöntötte korábbi utasforgalmi rekordját
A Wizz Air 2023-ban megdöntötte korábbi utasforgalmi rekordját, múlt évben több mint 60,3 millió utast szállított, amely mintegy 32 százalékos növekedés 2022-höz képest; Magyarországon ez 5,2 millió utast, és 29 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest.
A légitársaság közleményében ismerteti, hogy 2023-ban a Wizz Air közel száz új útvonalat indított el, 32 vadonatúj Airbus A321neo repülőgéppel bővítette flottáját, járatai pedig összesen 263 millió kilométert repültek.
A Wizz Air tavaly a menetrend szerinti járatainak 99,31 százalékát teljesítette, amely szám jóval az iparági átlag felett jár,
a magyarországi járatoknál ez az adat még magasabb: 99,68 százalék. Az utasszám növekedése mellett a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében is rekordot ért el a légitársaság. Az átlagos kibocsátás utaskilométerenként számítva 51,5 grammra csökkent, amely érték 6,8 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben.
Részletezik, hogy Magyarországon – a budapesti és debreceni bázist együttvéve – 5,2 millió utast repített a Wizz Air 2023-ban. A légitársaság itthon 15 repülőgépet működtet, valamint 70 úti célt kínál 29 országba. A népszerű Kairó, Sarm es-Sejk, Koppenhága, Isztambul, illetve Antalyával együtt Magyarországról tavaly csaknem tucatnyi új útvonalat indított a légitársaság.
Kapcsolódó cikkeink
Átalakulóban a turizmus: többször, de rövidebb időre utaznak a vendégek
Erős nyarat zárt a hazai turisztikai ágazat, a Központi Statisztikai…
Tovább olvasom >Több aktív turizmus kell a kormány szerint
A Nemzeti Aktív Turisztikai Stratégia 2030-ig határozza meg az aktív…
Tovább olvasom >A nyelvi nehézségek miatt ragaszkodnak az utazók népszerű turistacélok kényelméhez
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók[2] 72%-a azt…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom 4,1, százalékkal emelkedett augusztusban az előző év azonos időszakához viszonyítva
Augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,2,…
Tovább olvasom >Nyolc hónapja töretlen a fogyasztás bővülése, augusztusban 4,1 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 augusztusában…
Tovább olvasom >10 500 iskolás gyermek kapott tanszert az Auchan-gyűjtésből
10 500 gyermek megfelelő felszereléssel vághatott neki az idei tanévnek…
Tovább olvasom >