A vártnál nagyobb ütemben nőtt az amerikai gazdaság

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 11. 28. 11:02

Gyorsult az amerikai gazdaság évesített növekedési üteme az idén a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest, a bővülés nagyobb ütemű volt az október végén ismertetett első becslésnél és a szakértők által vártnál is.

A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete szerdán azt közölte, továbbra sem végleges adatként, hogy a szeptember végével záródott idei harmadik negyedévben az amerikai hazai össztermék (GDP) évesített növekedési rátája 2,1 százalék volt.
Az október végén ismertetett első becslésben 1,9 százalékos növekedés szerepelt, és arra számítottak a szakértők, hogy ugyanez az adat szerepel majd a szerdai második becslésben is.
Az amerikai gazdaság a második negyedévben 2,0 százalékkal, az első negyedévben 3,1 százalékkal bővült.
A személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, 2,9 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben, míg a másodikban 4,6 százalékkal, az elsőben pedig 1,1 százalékkal.
A személyes fogyasztások árindexe 1,5 százalék volt a második negyedévben mért 2,4 százalék után, az élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított index pedig 2,1 százalék volt július-szeptemberben, míg az előző negyedévben 1,9 százalék. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink