A turisztikai ágazat legnagyobb digitális fejlesztése
A Magyar Turisztikai Ügynökség 2016-ban – Európában az elsők között – ismerte fel, hogy az adatvezérelt ágazatirányításhoz, a felelős döntéshozatal támogatásához, az egyes szektorok célzott fejlesztéséhez, a versenyképesség növeléséhez pontos, naprakész adatokra van szükség.
A cikk a Trade magazin 2023/8-9. lapszámában olvasható.
A 2019-ben elindult Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) egy olyan digitális platform, amely lehetővé teszi, hogy valós időben legyen látható az ország összes szálláshelyének, valamint az adatszolgáltatásban érintett vendéglátóüzletek és turisztikai attrakciók anonim, forgalmi statisztikai adatai.
Az NTAK-adatok felhasználásával elemezhetővé válik a piaci környezet, érthetővé válnak a szektorban végbemenő folyamatok, láthatóvá válnak a különböző turisztikai trendek, így minden korábbinál gyorsabban tud reagálni az ágazat a turizmust érintő külső környezeti vagy társadalmi változásokra.
Ezentúl az NTAK-adatok további adatforrásokkal (mobilcella, bankkártya, online kassza, social media listening, Google-keresések elemzése) kiegészülve jelentős szerepet játszanak az ország, illetve egyes desztinációk, turisztikai szegmensek népszerűsítését célzó hazai és nemzetközi marketingkampányok tervezésében és a hatékonyságuk mérésében.
2024. január 1-jétől a 12–100 millió forint közötti nettó árbevételt elért turisztikai vállalkozások is bekapcsolódnak majd az adatküldésbe, és akkortól láthatóvá válik szinte a teljes turisztikai ökoszisztéma gazdasági teljesítménye. A 12–50 millió forint közötti nettó árbevételt elért vendéglátóüzletet és turisztikai attrakciót üzemeltetőket az MTÜ a VENDÉGEM Vendéglátás és VENDÉGEM Attrakció szoftverekkel is támogatja a digitális átállásban, így ők az ingyenesen elérhető szoftverekkel is eleget tehetnek az adatszolgáltatási kötelezettségüknek egy vendéglátóüzletben, illetve szolgáltatási helyen. (x)
Kapcsolódó cikkeink
MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első…
Tovább olvasom >Így nyaralnak most a magyarok
Az elmúlt év során számos ellentmondásos információ látott napvilágot a…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >További cikkeink
HonestFood – hatékonyabb, fenntarthatóbb, igazságosabb rendszer
Az HonestFood koncepció a fenntarthatóságot, az egészséges élelmiszer-termelést, valamint az…
Tovább olvasom >Üdítő hírek érkeztek egyenesen a fogyasztóktól – A Márka reprezentatív felmérése alapján
A Márka Üdítőgyártó Kft. az év első negyedévében reprezentatív kutatást…
Tovább olvasom >Tükröm, tükröm: kiterjesztett valóság a Rossmann mobilappjában
A Rossmann lépést tartva a digitális kor újításaival és a…
Tovább olvasom >