A termelők önköltségnövekedése áll a tejtermékek áremelkedése mögött
Az elmúlt hónapokban megfigyelhető, hogy az alaptermékek közül a tejtermékek árai drasztikusan emelkedtek. A drágulás hátterében a tejtermelők általános önköltség-növekedése áll, hiszen áremelés nélkül a hatékonyság már nem lenne tovább növelhető egy telepen vagy üzemen belül – írja a hellovidek.hu nyomán az agrarszektor.hu. Látni kell ugyanakkor azt is, hogy amikor egy gazdálkodó nem tud tovább takarékoskodni, akkor a költségnövekedést részben vagy egészben átterheli a tejfeldolgozóra, aki – miután szintén hasonló gondokkal küzd – kénytelen a fogyasztókra terhelni saját költségnövekedését.

v
A tejtermelők számára mind az erősödő infláció, mind az input költségek – különösen a takarmányozás – drasztikus növekedése igen súlyos kihívást jelent – mondta a HelloVidéknek Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. De nem csak a termelőknek, a feldolgozóiparnak is példa nélküli költségnövekedéssel kellett az elmúlt évben és kell ma is szembenéznie működése fenntartása érdekében. Drasztikusan emelkedtek a gáz, a villamos energia, a logisztika és a disztribúciós költségek, és soha nem látott magasságokba tört a csomagoló anyag az egyéb input anyagok ára – tette hozzá.
Amikor a takarmányköltség a tej önköltségének átlagosan több mint felét adja, igen kedvezőtlen, hogy a takarmányárak történelmi magasságokban vannak.
Arra a kérdésre, hogy miért ugrott meg a nyerstej ára közel 20 százalékkal a tavalyi évhez képest, a szakember kifejtette, az áremelkedést általános önköltség növekedés indokolja. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ha a környező országokban felmegy a nyerstej ára, akkor idehaza is igazodni kell a nemzetközi árakhoz (ha a hazai tejtermelők nem kapják meg a költségeiket fedező tejárat, akkor a külpiac könnyen felvásárolhatja a tejünket és nem marad itthon megfelelő mennyiségű nyerstej).
A költségnövekedésből egyértelműen következik az áremelés, főleg akkor, ha a hatékonyság már nem növelhető tovább egy telepen vagy üzemen belül. Amikor egy gazdálkodó nem tud tovább takarékoskodni, akkor a költségnövekedést részben vagy egészben átterheli a tejfeldolgozóra, aki – miután szintén hasonló gondokkal küzd – kénytelen a fogyasztókra terhelni saját költségnövekedését. Természetesen – ha a szabadpiac alapelvei működnek – akkor egy ponton a magas fogyasztói árak hatására csökkenni fog az eladott tejtermékek mennyisége. Magyarország az Unió tejtermelésének csupán 1-1,5%-át adja, így az, hogy például meddig tart egy áremelési periódus, nagyban függ az európai piaci kereslet-kínálati helyzettől is – tájékoztatott.
Harcz Zoltán úgy látja, a háború gyors befejezése esetén abban kell reménykednünk, hogy a politikai/gazdasági következmények is enyhülnek majd, ráadásul belátható időn belül. Legfontosabb az lenne, ha a mostani bizonytalanság helyett kiszámíthatóbbak lennének a gazdasági folyamatok, vagy legalább tervezhető lenne az inputköltségek alakulása. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Országos kampányt indított a Tej Terméktanács a trappista sajt népszerűsítésére
A Tej Terméktanács országos marketingkampányt indított a hazai előállítású trappista…
Tovább olvasom >Itt a bejelentés: a tejtermékeket és a tojáspiacot is vizsgálja a GVH
Gyorsított ágazati vizsgálatokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tej…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >