A tejpiac folyamatos változásban

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 08. 11:31

Az utolsó, 2014/2015. tejkvótaévben (április 1.-március 31.) a tejfelvásárlás három százalékkal nőtt az EU-ban az előzőhöz viszonyítva, ami a rendszer bevezetése óta a tejkvóta túllépése után fizetendő legnagyobb büntetőilletéket eredményezte. Az Európai Bizottság becslése szerint a tejtermelőknek 441 millió eurót, az előző kvótaévinél 8 százalékkal többet kell fizetnie. Az Európai Unióban 2014 közepétől 2,8 milliárd dollár összértékben új csecsemőtápszer és porító tornyok építését kezdték meg, illetve fejezték be Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Írországban és Hollandiában. A termelékenység növekedésével kiszorulnak a piacról a kis, kevésbé versenyképes termelők.

tej_uj

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet összeállításából kiderül, hogy a 2004-ben csatlakozott tagállamok termelékenysége bár javul, azonban még mindig jelentősen elmarad az EU átlagától. A tejkvóta megszüntetése utáni első hónapban ‒ áprilisban ‒ Írországban 14 százalékkal, Magyarországon nyolc százalékkal, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban egyaránt négy százalékkal nőtt, míg Ausztriában két százalékkal, Horvátországban öt százalékkal, Romániában kilenc százalékkal csökkent a tejfelvásárlás az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) májusban megjelent jelentése szerint az EU tejfelvásárlása 1,2 százalékkal 148,3 millió tonnára nőhet 2015-ben az előző évihez képest. A tejhasznú tehenek száma várhatóan 0,3 százalékkal 23,6 millió egyedre emelkedik, mivel a tejtermelők a tejkvóta megszüntetése miatt a korábbi éveknél nagyobb számban állítanak be elsőborjas üszőt a tejhasznú tehénállományba. Az alacsonyabb nyerstej árak ellenére sok tejtermelő várhatóan nem csökkenti a tejtermelését, mivel a tejkvóta megszüntetése miatt felvett bankhiteleket törleszteniük kell. A bőséges takarmánykínálat a tejhozam emelkedését eredményezheti 2015-ben. (munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink