A spájzolás nagyot húzott a fogyasztáson

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 05. 29. 11:22

A KSH mai statisztikája szerint a családi költekezés nagyot ugrott 2020 első negyedévében, 7%-ot, a spájzolás következtében. De a márciusi járványkorlátok egyes területeken már visszahúzták a kiadásokat. A boltos spájzolással szemben a legnagyobb vesztes a vendéglátás volt.

A koronavírus járvány nyomán villámgyorsan váltottak a vásárlók, ezt a háztartások fogyasztási kiadásának statisztikája is mutatja (amiben a boltos vásárlások mellett a többi költekezési terület is benne van). A március közepén és végén beléptetett kényszerű korlátozások nyomán egyrészt bespájzoltak a családok élelmiszerekből, tisztító és fertőtlenítő szerekből. Máshol viszont visszafogták a költekezést, így elmondható, hogy a számítgatás, esélylatolgatás és az óvatosság első pillanatoktól kezdve rányomta bélyegét a költekezésre.

A háziasszonyok óvatossága egyébként napjainkban is látszik, hiszen egyrészt eszik a családok, amit bespájzoltak, ez azért érezhető az élelmiszerboltokban is, másrészt hiába nyithattak újra az iparcikkes boltok május első felében, nem rohanták le a vásárlók, sőt, egy része ki sem tudott, vagy akart nyitni.

A webáruházak meglódulása pedig az összképet nézve egy kicsit csalóka is: igaz, hogy márciusban 80 milliárd, áprilisban pedig májusban már 100 milliárd forint felett kószált az értékesítésük, másfélszeres, kétszeres megugrásokkal ezekben a hónapokban de az élelmiszeres és az iparcikkes vásárlásoknak ez még mindig csak olyan 10% körüli részesedése lehet. Tehát a hagyományos boltokban költik el pénzük döntő hányadát a családok, persze a webáruházaknak örvendetes ez az eredmény.

A családi költekezés egésze ugyan jócskán megugrott az első negyedévben, de egyes területeken a márciusi adatok már visszaeséseket is mutatnak. A boltos világot a spájzolás húzta fel, de például a ruházati piac a felére esett ebben a hónapban. A vendéglátás is nagyot bukott márciusban, akkorát, hogy ez már a negyedéves mérlegét is lerántotta. Autóból is kevesebbet vettünk ekkortájt, ez a piac azonban csak kisebbet, 5% körülit veszített márciusban.

A háztartások költekezése így összességében rávert a korábbira az első negyedévben:

első negyedévek 2018 2019 2020
fogyasztás +5,9% +6,5% +6,9%
ebből
boltos vásárlás +8% +6,7% +7,5%
vendéglátás +6,6% +9,1% -10,1%
autóvásárlás +7,9% +15,1% +12%
KSH, fogyasztás: háztartások fogyasztási kiadása, változás: kiigazítatlan index, előző év azonos időszakához képest

És forintokban számolva első negyedévben a költekezések nyomán laposabb lett a pénztárca, nagyobb a statisztika mutatója, de ebben már a drágulás is benne volt:

első negyedévek 2018 2019 2020
fogyasztás 4.670 5.054 5.540
ebből
boltos vásárlás 2.400 2.628 2.947
vendéglátás 255 295 283
autóvásárlás 139 166 189
KSH, fogyasztás: háztartások fogyasztási kiadása, érték: milliárd forint, folyó ár

(blokk.com, 2020.05.29)

Kapcsolódó cikkeink