A Sirha Budapest közel fele már foglalt

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 07. 31. 10:28

Júniusra lezárult az első kedvezményes jelentkezési határidő a Sirha Budapestre. A szakkiállítás 2020. február 4–6. között a negyedik alkalommal kerül megrendezésre a francia Sirha Nemzetközi Hálózat részeként. Az elsősorban közép-kelet-európai régióra koncentráló budapesti esemény jelentőségét jól mutatja, hogy ugyan még több mint fél év van hátra a kapunyitásig, máris mintegy 100 cég jelezte részvételi szándékát, lefoglalva a kiállítási terület közel felét jelentő 5000 négyzetmétert. Fontos, hogy hozzájuk 2019. október 31-ig még kedvezményesen tudnak csatlakozni az érdeklődő cégek.

A kiállításon legutóbb 300 vállalkozás mutatkozott be 12 000 négyzetméteren, melyet 21 500 fős szakmai közönség tekintett meg az élelmiszeripar, sütő- és cukrászipar, szálloda és vendéglátóipar, valamint csomagolóipar és gasztronómia területéről. A kiállításszervezők felmérése szerint a résztvevő cégek 97%-a elégedetten távozott a három nap után, és 88%-uk ajánlja a részvételt a partnereinek.

Az eseményre kilátogatók 32%-a HoReCa, 13%-a élelmiszeripari, 12%-a, pedig kereskedelmi szakember volt, akiknek ráadásul a 60%-a döntéshozó – tulajdonos, cégvezető, vezető, séf, pék, cukrász vagy beszerző – az adott vállalatnál. Mivel a Sirha Budapest kiemelt hangsúlyt fektet az üzletszerzésre és -fejlesztésre, a látogatók számára a 2018-as kiállításhoz hasonlóan számos üzleti találkozó kerül megrendezésre. Ennek fényében visszatér többek között a European Enterprise Network és PRIMOM Alapítvány B2B találkozó rendezvénye, amelyen legutóbb 138 résztvevő, összesen 93 találkozón vett részt a kiállítás ideje alatt, melynek 53%-a nemzetközi volt.

Mindezt a szakmai kiállítás széles konferencia- és versenykínálattal színesíti, így a tervek szerint a Sirha Budapest ad otthon a Bocuse d’Or magyar döntőjének, az International Catering Cup hazai döntőjének, a Sirha Budapest Desszert Versenynek, a Közétkeztetési Szakácsversenynek és számos egyéb rangos megmérettetésnek.

A Sirha Budapest utolsó kedvezményes jelentkezési határideje 2019. október 31., így tehát aki szeretné kedvezőbb helydíjakkal lefoglalni helyét a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont A és G pavilonjában, annak érdemes még előtte beküldeni kitöltött jelentkezési lapját a szervezőknek.

Bővebb információkért látogasson el a www.sirha-budapest.com weboldalra! A Sirha Budapest kiemelt szakmai partnere a METRO, és kiemelt médiatámogatója a Trade magazin. (x)

Kapcsolódó cikkeink