A Shell öt kutat bezár, kettőt pedig kizárólag vállalati ügyfelek kiszolgálására állít át

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 07. 28. 10:11

A magyarországi Shell új intézkedéseket jelentett be az ellátásbiztonság növelése érdekében: öt kutat ideiglenesen bezárnak, két kutat pedig kizárólag vállalati ügyfelek kiszolgálására állítanak át.

Az intézkedés ideiglenes

Az elmúlt hónapokban központi témává vált az üzemanyagpiaci helyzet Magyarországon, hiszen a piaci benzinár jóval magasabb, mint az itthon bevezetett hatósági ár, ez pedig több problémát is felvetett az iparági szereplők szempontjából. Most ott tartunk, hogy miközben a környező országokban visszaesést lehet látni, addig nálunk kifejezetten erős a keresleti oldal, azonban a kínálati oldalon vannak problémák, ami egy egy kifejezetten feszített piaci helyzetet hozott létre.

Hogy az érintett kutak meddig lesznek bezárva, az egyelőre nem világos. Vélhetően, ameddig a hazai üzemanyagpiacon fennáll a mostani feszített helyzet. A másik frissen bejelentett intézkedés, hogy augusztus 3-tól a Shell – kezdetben csak tesztjelleggel – két állomását átállítja olyan üzemeltetésre, hogy az érintett kutakon csak vállalati ügyfeleket fognak kiszolgálni. A két érintett kút Mosonmagyaróváron és Debrecenben található, ezeknél egyébként eddig is a vásárlók hozzávetőlegesen 80 százaléka vállalati ügyfél volt. A Shell számukra speciális ajánlatokkal is készül.

A lakossági és a vállalati ügyfelek kettéválasztása logisztikai szempontból is megkönnyíti a Shell dolgát, hiszen a két csoportnál eltérő igények jelentkeznek, akár a megvásárolt üzemanyagmennyiség, akár például a számlaigények szempontjából, vagyis a változtatás hatékonyságnövelést is jelent. A vállalati ügyfelek kizárólagos kiszolgálása egyébként nem teljesen új a Shell számára.

A teljes cikk itt olvasható…

 

Kapcsolódó cikkeink