A részvényesek is rábólintottak a százmilliárdos sörüzletre

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 28. 11:14

Elhárult az utolsó akadálya annak, hogy létrejöhessen a világ legnagyobb sörfőző és forgalmazó cége – olvasható az index.hu-n. A részvényesek ugyanis beleegyeztek, hogy a világ jelenlegi legnagyobb sörös cége, az AB InBev megvehesse a második legnagyobb sörös céget, a többek között a magyar Dreher sörgyárat is tulajdonló SABMillert.

sor-sor

A belga sörpolip, az AB InBev még tavaly novemberben állapodott meg a SABMiller vezetésével arról, hogy 103 milliárd dollárért megvásárolja a kisebb vetélytársat, az üzletet pedig azóta a világ versenyjogi hivatalai is jóvá hagyták. Már csak a SABMiller tényleges tulajdonosait, a részvényeseket kellett megkérdezni, hogy eladnák-e a cégüket, és ők is igent mondtak.

Az így létrejövő óriáscég a világ sörpiacának egyharmadát fedi majd le, és a világ egyik legnagyobb napi fogyasztási cikkeket gyártó cége lesz, nagyobb, mint a Nestlé, a Coca-Cola vagy a Procter & Gamble. Az AB InBev azt közölte, hogy a SABMiller felvásárlása október 10-én zárul le formálisan. (index.hu)

Kapcsolódó cikkeink