A Raben segít a rászorulókon
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat élelmiszeradomány szállításához kért segítséget 2015 márciusában.
48 tonna adományt juttatott el a Raben Trans European Hungary Kft. a kecskeméti, illetve gyöngyösi regionális központokba. A jelentős mennyiségű adománnyal a Szeretetszolgálat több mint ezerháromszáz rászoruló családot, idős, fogyatékkal élő és hajléktalan embert élelmez.
„Fontos a társadalomra és környezetünkre odafigyelni és igény, illetve szükség esetén felelősséget vállalni, támogatást nyújtani. Tapasztalatunkkal, szakképzett munkatársainkkal, kiterjedt hálózatunkkal szállítmányozóként ilyen feladatokban tudunk igazán segíteni. Bízunk benne, hogy az adomány sok ember életét támogatja majd.” – mondta Bolyki Ágnes, PR és marketing szakértő, CSR koordinátor.
„Köszönetet általában a rászorulókat támogató adományozóknak mondunk, a karitatív szervezetek munkájának elvégzését segítő szervezetekről viszonylag ritkán esik szó, pedig az ő szerepvállalásuk nem kevésbé fontos.” – hangsúlyozta Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke. „A Raben Trans European Hungary Kft. közreműködésével sikerült áthidalni a dunántúli adományozó telephelye és a a Heves és Bács-Kiskun megyében élő rászoruló emberek közötti távolságot, és jelentős mennyiségű élelmiszert sikerült eljuttatnunk azokra a területekre, ahol nagyobb szükség volt a segítségre.”
Kapcsolódó cikkeink
A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt kapnak a rászoruló
Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel…
Tovább olvasom >12 raklapnyi adomány a Spartól az árvízi védekezőknek
A Spar Magyarország a Magyar Máltai Szeretetszolgálat stratégiai partnereként támogatja…
Tovább olvasom >Még egy hétig lehet csatlakozni a Mosoly Táska akcióhoz
Még egy hétig adhatják le az általános iskolákban a nehéz…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH-intézkedés: Több mint száz kistermelő és új munkahelyek a SPAR-nál
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fellépése nyomán több mint száz hazai…
Tovább olvasom >Kilós turkálóval újít az Auchan – változó stratégiák a fenntarthatóság és a vásárlók igényei mentén
Az Auchan 2025-ben új irányt vett használt ruházati koncepciójában: az…
Tovább olvasom >35 éves a Wallis Csoport: BÉT Legek díjjal ismerték el tőkepiaci teljesítményét
A tőkepiac fejlesztéséért járó BÉT különdíjjal ismerték el a Wallis…
Tovább olvasom >