A Planet Budapest 2021 lebonyolítása is a fenntarthatóságot szolgálja

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 11. 30. 11:23

Budapesten ezen a héten rendezik meg a régió legnagyobb fenntarthatósági eseményét, ahol globális megközelítéssel, ugyanakkor közép-európai szemlélettel járják körbe a fenntarthatóság kérdéskörét, miközben a rendezvénysorozat lebonyolításával is szolgálják azt.

 

Áder János köztársasági elnök beszél a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó hivatalos megnyitóján, MTI/Bruzák Noémi

A Planet Budapest küldetése a cselekvésre ösztönzés, a rendezvénysorozat a fenntarthatóság jegyében zajlik egészen december 5-ig.
Az egyes standok újrahasznosított anyagokból készültek, a helyszínen keletkező hulladék elszállításáról elektromos kukásautók gondoskodnak. Az esemény teljes időtartama alatt a szervezők mellőzik a műanyag palackok használatát.

Az esemény megálmodói arról sem feledkeztek meg, hogy a rendezvény által előidézett szén-dioxid-kibocsátást később – hitelesített számolás alapján – faültetéssel kompenzálják, legkevesebb 12 ezer fát elültetve. A faültetést olyan közlekedési csomópontokban hajtják végre, hogy a por és egyéb szennyeződések levegőben történő megszűrésével, és a szén-dioxid megkötésével tovább csökkenthetőek legyenek a klímaváltozás negatív hatásai. A program első ütemében, 2021 novemberében közel 700 facsemetét ültetnek az M0-ás, az M3-as és az M7-es autópályák menti területeken.
A Planet Budapest 2021-en teljes körűen biztosított lesz a szelektív hulladékgyűjtés. A szervezők felügyelik a keletkező hulladék teljes útját, valamint az esemény mobilapplikációján keresztül folyamatosan felhívják a látogatók figyelmét a szelektív hulladékgyűjtők használatára. Mindennek köszönhetően a keletkező hulladék újrahasznosítási aránya eléri a 80 százalékot.

A fenntarthatóságot szolgálják azzal is, hogy a külföldi vendégek számára közzétették a zöld minősítésű szálláshelyeket. Az esemény honlapján megtalálható azon szállások listája, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak a felhasznált vízmennyiség minimalizálására, a villamosenergia-felhasználás hatékonyságának javítására, a berendezések energiahatékonyságára, valamint a keletkező hulladék és az élelmiszermaradékok csökkentésére.

Az ingyenesen látogatható rendezvény helyszínére akár a főváros több pontjáról induló, korszerű elektromos buszokkal is el lehet jutni. Az interaktív, egész napos családi élményprogram része az az ételkóstoló is, ahol megkóstolhatóak a legfinomabb, felelős szemlélettel készült ételek is. Az expó megoldásokat kínál a jövő fenntartható és egészséges étkezésére is. Olyan hazai, szezonális, fenntartható gazdálkodásból származó élelmiszereket mutatnak be a látogatóknak, amelyek finomak, egészségesek és bárki számára elérhetőek, egyben csökkentik az élelmiszerek előállításával járó ökológiai lábnyomot, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátását. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink