A párizsi éttermek különdíjjal sújtják a késve érkező vendégeket
A francia főváros kávézói és éttermei úgy döntöttek, hogy követik a szállodák és vendégházak döntését, vagyis bevezetik a különdíjat azoknál a vendégeknél, akik nem jelennek meg a lefoglalt időben, vagy az utolsó pillanatban törlik asztalfoglalásukat – írja az Rt.com cikke alapján az origo.
Párizs éttermeinek százai már jelenleg is alkalmazzák a szállodaiparban széles körben elterjedt rendszert, melynél a foglaláskor meg kell adni a hitelkártya adatokat, hogy a foglalás felelősségteljesebb legyen.
Az éttermek ugyanis veszteségeket szenvednek el, amikor a vendégek lemondják az asztalfoglalásaikat. Ez még a jobb éttermekben is előfordul, és
a vendégek nincsenek tisztában azzal, hogy a lemondás vagy a késésük mekkora károkat jelent az étteremnek.
Francia szokások szerint ugyanis az étkezések hosszú ideig tartanak, tehát a vendégek nem cserélődnek olyan sűrűn, mint például nálunk.
A késésekkel így pedig az a probléma, hogy a következő foglalásra érkező csoport nem tud leülni az asztalhoz.
Xavier Zeitoun, a Zenchef nevű étterem alapítója úgy nyilatkozott, hogy ezek a pénzügyi veszteségek a teljes bevétel 30 százalékát is elérhetik. Egy átlagos Michelin-csillagos étterem ezekből fakadó éves vesztesége összesen 150 ezer euróra is rúghat. Eddig 245 étterem fogadta el ezt az új rendszert.
A büntetés pedig nem csekély: például a Tour d’Argent étterem fejenként 100 euró/fő lemondási díjat plusz 200 eurót számol fel a lemondott ebédek után, míg az 58 Tour Eiffel nevű étterem már az asztalfoglalást tíz nappal korábban lemondó vendégeket is 86 euróra bünteti fejenként. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Megszünteti növényi sajtmárkáját a Bel Group
A Bel Group bejelentette, hogy 2024 végéig kivezeti a piacról…
Tovább olvasom >146 millió eurót ruház be a Coca-Cola franciaországi üzemébe
A Coca-Cola Europacific Partners (CCEP) 146 millió eurós beruházást jelentett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >