A párbeszéd áll a jó gazdasági eredmények mögött

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 12. 16. 11:18

A gazdaság sikerei örvendetesek, de a mostani növekedési ütem további fenntartásáért most kell döntéseket hozni – hangzott el az idei Vállalkozók Napja rendezvényén a Müpában. Tolnay Tibor VOSZ elnök, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter egyetértettek abban, hogy a gazdaság növekedése kedvező, de a hatékonyság növelése érdekében további párbeszédre, adócsökkentésre és az adminisztrációs terhek mérséklésére van szükség.


Az idei esztendő sikeres, gazdasági rekordokat is hozó év volt Magyarországon, a fogyasztás és a megtakarítások is bővültek, amelyhez nélkülözhetetlen volt a támogató politika is – jelentette ki a rendezvényen Tolnay Tibor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke kifejtette: a vállalkozók és a kormányzat közös munkájának eredményeképp számos ponton csökkent az adminisztráció, valamint mérséklődtek a közterhek. A vállalkozók terheit csökkentő szemlélet visszaköszönt a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseiben is.

Betartva a megállapodásokat
Tolnay Tibor külön kiemelte az állami garanciaprogramok fontosságát, az ebben történő tőkeemelést is. Mint elmondta, a hitelgarancia programok különösen hatékony katalizátort jelentenek a vállalkozások fejlesztéseiben. Az ilyen hitelgarancia a Széchenyi Kártya alappillére is, amely már 17 éve működik sikeresen. A konstrukciót mikro- kis és középvállalkozások tízezrei használják, a megoldás segítségével évente 200-250 milliárd forintnyi forrás kerül a szektorba. Fontos, hogy ez a forrás piaci alapon jut el a vállalkozásokhoz, az állami támogatási igény pedig töredéke ennek az összegnek. A Széchenyi Kártya Programra továbbra is számítanak a vállalkozók – szögezte le a VOSZ elnöke.
Tolnay Tibor méltatta a novemberben napvilágot látott második gazdaságvédelmi akcióterv célkitűzéseit is, amely szintén az adócsökkentésre és az adminisztrációs terhek további mérséklésére tesz javaslatot. Hozzátette: alapvető érték a vállalkozások, a munkavállalók és a kormány számára is az a hatéves bérmegállapodás, amelyet a felek 2016-ban kötöttek, és amelyet azóta minden szereplő maradéktalanul betart. Az ehhez kapcsolódó vállalások kiállták az idő próbáját, amely jelzi: az akkori megállapodás a realitás talaján állt.

Céltudatos helytállás kell
A céltudatosan dolgozó, újításra kész, a saját útját járni képes vállalkozók munkájával léphetünk tovább – idézte Móricz Zsigmond sorait Varga Mihály az ünnepségen. A pénzügyminiszter beszédében történelmi példát hozott: amikor ez a mondat elhangzott, Magyarország túl volt a Trianon utáni kétségbeejtő helyzeten és a gazdasági világválságon is. Mégis, ezekben az években ért el nagy sikereket a magyar könnyűipar, elindult a magyar alumíniumgyártás, fejlődött a vegyipar és világhírű lett a magyar izzó, a motorvonat és a rádió. Bár az akkori viszonyok mások, mint a mai feltételek, a helytállásnak, a céltudatos munkának ma is helye van. A mai kihívások természetesen mások: a digitalizáció, a robotizáció és az egyre gyorsuló ritmuson keresztül érezteti hatását – fogalmazott a miniszter.
A tárcavezető hozzátette: a kormányzat továbbra is elkötelezett abban, hogy segítse a vállalkozások fejlődését. A párbeszédet folytatni kell, hiszen vannak eredményei – szögezte le Varga Mihály. A mai eredmények, a gazdasági növekedés hátterében ugyanis az áll, hogy a kormányzat a vállalkozókat partnernek tekinti.

Már most lépéseket kell tenni
A miniszter kitért arra is, hogy a magyar gazdaság évek óta kiegyensúlyozottan teljesít, a magyar növekedés az Európai Unió élvonalába tartozik, hiszen az idei évben eddig 5 százalékot bővült a magyar GDP. Ehhez ráadásul élénkülő beruházások is tartoznak. Ezt a teljesítményt, ha némileg késve is, de a nemzetközi minősítő szervezetek is elismerik, a napokban az IMF nyilatkozott elismerően a magyar kormány növekedésbarát lépéseiről és a gazdaság teljesítményéről. A miniszter szintén kitért a hatéves bérmegállapodásra, amelynek elemeit minden szereplő következetesen betartja.
A világgazdaság teljesítménye ugyanakkor azt jelzi, hogy ha recesszióra nem is, de lassulásra számítani kell. Ha hosszabb távon fenn akarjuk tartani a mostani fejlődés ütemét, akkor most kell döntéseket hozni – húzta alá Varga Mihály, aki ezen a ponton további adócsökkentést és kevesebb adminisztrációt helyezett kilátásba.

Elismerések és együttműködés
Az eseményen a hagyományoknak megfelelően kitüntetések átadására is sor került a kiemelkedő vállalkozói teljesítmények elismeréséül. Így az arra érdemesek Magyar Gazdaságért Díjat, Miniszteri Elismerő Oklevelet és Év Vállalkozója Díjat vehettek át Varga Mihálytól és Tolnay Tibortól. A VOSZ megyei tagszervezetei, illetve további érdekvédelmi szervezetek előterjesztése alapján kiemelkedő munkát végző vállalkozók részesültek az Év Vállalkozója Díj kitüntetésben, valamint második alkalommal adták át országosan a VOSZ tavaly alapított kitüntetést, a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat.
A rendezvényen a hazai és határon túli magyar vállalkozók közös munkájának és párbeszédének eredményeként került sor a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma (KMVNF) együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírására. Mint elhangzott, a Fórum egy konzultációs, az együttműködést és a közös gondolkodást segítő közösség kíván lenni, amely meghagyja és tiszteletben tartja az abban résztvevő vállalkozói szervezetek önállóságát. Ezen felül hozzá kívánnak járulni a kárpát-medencei gazdasági térség megteremtéséhez, a vállalkozások közötti kapcsolatok kialakításához. A Fórumhoz az idei Vállalkozók Napján 19 kárpát-medencei magyar vállalkozói szervezet csatlakozott.

Kapcsolódó cikkeink