A nagyobb mértékben növényi alapú táplálkozásra való áttérés nehézségei
A klímaváltozás hatásai következményeinek csökkentése érdekében kulcsfontosságú a jelenleginél nagyobb arányban növényi alapú élelmiszereket tartalmazó étrendre áttérni. Ugyanakkor a szükséges étrendi változások meglépése továbbra is jelentős kihívást jelent, mind egyéni, mind társadalmi szinten. Az akadályozó tényezők között meg kell említeni a kiegyensúlyozott étrendre vonatkozó tudáshiányt, a növényi alapú élelmiszerek nem megfelelő mértékű rendelkezésre állását és hozzáférhetőségét, és azt az általános vélekedést, hogy állati eredetű termékek nélkül nem lehet ízletes ételeket készíteni.

Az érzékszervi tulajdonságokra érdemes fókuszálni (Fotó: Max Franke, Pixabay)
A Smart Protein elnevezésű, páneurópai projekt keretében 10 európai ország 7500 fogyasztójának véleményét összegyűjtő, korábbi kutatás eredményeit most abból a szempontból elemezték, hogy az európai fogyasztók számára melyek a nagyobb mennyiségű növényi táplálék fogyasztásának főbb akadályozó tényezői. Külön figyelmet szenteltek annak az aspektusnak, hogy ezek a tényezők mennyiben változtak annak függvényében, hogy a megkérdezett fogyasztók milyen étrend követőinek (vegánnak, vegetáriánusnak, flexitáriánusnak vagy mindenevőnek) vallják magukat.
Az elemzés a következő főbb megállapításokra jutott:
A rendelkezésre állás, az ár, az információhiány azok a tényezők, amelyek étrendtől függetlenül a legmagasabb arányt képviselték minden fogyasztó esetében.
A növényi alapú élelmiszerek ízletességével és a „hedonista” élménnyel kapcsolatos elvárások. A mindenevők ugyanakkor szignifikánsan magasabb arányban mondták, hogy a növényi
alapú élelmiszerek nem elég finomak.
A húsevők tulajdonítottak nagyobb jelentőséget az egyes akadályozó tényezőknek, mint a vegánok, vegetáriánusok és flexitáriánusok.
Ennek megfelelően a kommunikációs és viselkedésváltozást indukáló stratégiákat célszerű a fogyasztók aktuális étrendje alapján kialakítani, így például a növényi alapú élelmiszerek esetében az érzékszervi tulajdonságaikra és a fogyasztásukhoz köthető kellemes élményekre fókuszálni. //
Ez a cikk a Trade magazin 2022/11. számában olvasható
Kapcsolódó cikkeink
Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Betiltja a hús és a fosszilis tüzelőanyagok reklámozását Amszterdam a klímaváltozás elleni harc részeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Klímatűrő alternatíva a szántóföldeken: a földimogyoró lehet az egyik nyertese az éghajlatváltozásnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hűtési lánc: a hőmérséklet ma már adat, nem „érzés” – így szigorodtak az elvárások az élelmiszerlogisztikában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

