A Market bővíti Európa egyik legnagyobb állateledelgyárát

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 12. 06. 11:25

A több mint 20 milliárd forintos beruházás keretében a Nestlé legnagyobb és legjelentősebb európai állateledel-gyártó központja készül el, amely 30 ország piacát fogja ellátni. A Market Építő Zrt. az iparágban szerzett 20 éves tapasztalatának köszönhetően nyerte meg az 5000 négyzetméteres gyártócsarnok építésére kiírt tendert, és már októberben el is kezdte az építkezési munkálatokat.

Nestle

A Bükön épülő Purina üzem nemzetgazdasági szempontból is komoly jelentőségű. Nagymértékű, a termelés 90 százalékára kiterjedő export tevékenységen felül, közel 1000 embert foglalkoztatnak majd. A svájci székhelyű Nestlé a piaci igények változása következtében határozott a bővítés mellett. A konzervtermékeket gyártó üzem átalakítása mellett egy 5000 négyzetméteres, új gyártócsarnok is épül, amelyben két új gyártósor kap majd helyet.

A beruházás ütemezése szerint a szerkezet előreláthatólag februárban éri el a legmagasabb pontját, májustól pedig már egy teljesen zárt épületben zajlanak a munkálatok, amelyben több mint 150 ember működik közre, bevonva több helyi alvállalkozó partnert és munkaerőt.

„Évről évre egyre több nemzetközi megrendelő választ minket nagy volumenű és meghatározó ipari beruházások kivitelezőjének. Minden projektünk esetében a professzionális, nyugati trendeknek megfelelő és a megrendelő számára legoptimálisabb megoldásokat keressük, mivel ezek az üzemek Magyarország számára is kimagasló értéket fognak képviselni a későbbiekben. A Nestlé Purina gyárában egyszer már bizonyítottunk, megtiszteltetés, hogy újra minket választottak. A Nestlé munkavédelmi előírásainak megfelelni kiemelkedő generálkivitelezői hozzáállást igényel. A már három éve balesetmentesen működő gyár kiemelt figyelmet szentel a munkavédelemnek, és a Market Építő Zrt.-nél büszkék vagyunk arra, hogy ezen a területen is maximálisan meg tudunk felelni a Nestlé ez irányú igényeinek.” – nyilatkozta Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója.

„Nagyra értékeljük a Market Építő Zrt. tapasztalatát és azt a kimagasló minőségű munkát, amit már az előző együttműködésünk során is tapasztaltunk. Ez az új beruházás a Nestlé számára stratégiai jelentőségű. Kulcsfontosságú, hogy időben elkészüljünk vele, ugyanakkor fontos, hogy biztonságosan végezzük munkánkat és balesetmentesek maradjunk a jövőben is. Nagyon várjuk a közös munkát, a további együttműködést” – nyilatkozta Kai Herzke, a büki Purina gyár gyárigazgatója.

Kapcsolódó cikkeink