A magyarok zöme hitel nélkül vészelné át a válság idejét

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 01. 19. 00:00

Elhúzódó, legalább másfél évig tartó pénzügyi-gazdasági válságra számít a magyar lakosság – derült ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutató tavaly október és december között készített felméréséből.

A felmérés szerint a
magyarok 72 százaléka érzi úgy, hogy
rövid távon is érinti majd a gazdasági
válság, és további 15 százalékuk
feltételezi, hogy körülbelül egy év
múlva lesz hatással a recesszió az életére.
A megkérdezettek nyolctizede mondta azt, hogy aggódik a
fizetések, nyugdíjak vásárlóerejének
várható csökkenése miatt. A magyarok 30
százaléka tart attól, hogy elveszítheti
munkahelyét; leginkább az alacsony képzettségűek,
valamint a negyvenes éveikben járók.
A
többség nem hisz abban, hogy a pártok
konszenzusos, egymást segítő megoldással
próbálják majd könnyíteni a helyzet
megoldását.
Az emberek hattizede a kedvezőbb árú
élelmiszereket keresi majd, további egyötödnyien
maradnak a bevált cikkeknél, de kevesebbet vesznek
belőle. A válaszadók viszonylag kis hányada, 17
százaléka reménykedik abban, hogy a hétköznapi
bevásárlására nem lesz hatással a
pénzügyi válság.

A lakosság válságtúlélési
stratégiái közé tartozik az ingatlanok és
a tartós fogyasztási cikkek vásárlásának
elhalasztása. A korábban ház- és
gépkocsivásárlást tervezők csaknem
hetven százaléka a felmérés szerint most
úgy gondolja, hogy kivár, egyelőre nem kezd bele egy
ekkora családi beruházásba. Az óvatosság
jellemzi az embereket lakásaik, házaik felújítására
gondolva is, fele részük távolabbra tolja ezt,
egyharmaduk pedig kevesebbet fordít erre a célra –
mondta a véleménykutatási igazgató.
A
nagy értékű háztartási tárgyak,
valamint a ruházkodás esetében kétfelé
oszlik a lakosság: a fogyasztás teljes visszafogása
jellemzi a negyvenes-ötvenes korosztályt, míg a
költés átgondolása és csökkentése
a fiatalokat; előbbiek esetében mindez a minőségi
csere távolabbi megvalósítását
jelenti, utóbbiaknál az önálló
életkezdés szerényebb változatát.

A magyarok leginkább a nadrágszíj
összehúzásával tervezik túlélni
a válságot, s ehhez a többség nem kíván
külső segítséget igénybe venni –
fogalmazta meg az igazgató a kutatás konklúzióját.

Mindössze lakosság négy százaléka
gondolkodott azon, hogy esetleg hitelfelvétellel próbálja
meg átvészelni ezt az időszakot. Az emberek egyébként
bíznak a bankokban, s csupán 5-6 százalékuknak
fordult meg a fejében, hogy ki kellene venniük onnan a
pénzüket.  

Kapcsolódó cikkeink